Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1970-09-18
■ í I fÉM filiir-te -Ugy érzem válaszoltam az elvtársak kérdéseire. Azt is megköszönöm, hogy egyik-másik elvtárs ugy nyilatkozott, hogy sajnál bennünket. Nem kis munka ez és előfordulhat, hogy a jövő héten egy-egy elvtársat megkeresünk valamilyen tanácsért. Én azt hiszem ez nem lesz terhes, nem kérünkpokat, de egyegy kérdésben preciz, pontos megfogalmazás szükséges s az 5oo példány nagy terjedelem. Ilyen és hasonló jellegű segítségre valószinüleg szükség lesz és kérjük is az elvtársaktól. Ezt az igen értékes vitát a magam részéről megköszönöm. Dr.Seres László elvtárs: Pártbizottsági ülésünköb. 16 elvtárs szólalt fel. Ez az aktivitás mutatja, hogy a beszámolót a Pártbizottság magáénak tefa kinti, ami jó érzés a szerkesztők számára is. Ebből össze lehet hozni azt a megfogalmazást, amely a Pártbizottságnak az elmúlt 4 évi munkáját tartalmazza. A forma és rend kedvéért megkérdezem, hogy a Pártbizottság elfogadja-e a beszámoló-tervezetet, a vitát, a vita összefoglalóját, a határozati javaslatot, valamint azt, hogy a határozati javaslatot milyen formában^fogadj a el? Ez^raég bizonyos módositásra szorul, de alapijában véve a határozati javaslat nem lesz nagyon más, mint amit itt Írásban adtunk. Van-e valakinek akár a leírtakkal, akár a válaszban elhangzottakkal kapcsolatban észrevétele, ellenvetése? Ságvári elvtársnő: Nem lehetne-e a határozati javaslatot az októberi megbeszélésünkre behozni? | Balogh József elvtárs: ré | * Ha elfogadjuk a beszámolót, az önmagában határozat is, nem muszáj még egyszer őzt határozatban megismételni, és nem hiszem, hogy szükséges lenne, hogy hosszú legyen. 1 Dr.Seres László elvtárs: Amennyiben nincs az elvtársaknak felvetésük, és elfogadják az elhangzottakat, akkor lezárjuk a pártbizottsági ülést, a kerületi Párt értekezlet időpontját tudják az elvtársak, ezt megelőzően még egyszer, október 6-án összejövünk. Bejelentem még, hogy a kerületi Pártbizottságnak jelenleg is van két vietnami sebesült vendége, akikkel a jövőben foglalkozunk, és, ha kérünk e tekintetben is segitséget a PB tagjai részéről, kérjük adják meg az elvtársak. Elfogadva. I ST" w ---------------------------. r~~~