Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1965-07-02
-lk-II. Napirendi pont. 1965. II. félévi munkátérv-javaslat. Előadó: Fekete Károly elvtárs. Kéri az elvtársakat tegyenek javaslatot a munkatervhez. A munkaterv elkészítésekor abból indultak ki, hogy az I. f. évben a meghatározó a decemberi határozat volt és a továbbiakban is alapkérdés a decemberi határozat végrehajtása a kerületi Pártbizottságnak és a pártszervezeteknek a gazdaságszervező munkában. Leszűrve a tanulságokat, amit az I. f. év is adott: egy kissé jobban a helyére kell tenni ezt a kérdést. Olyan jellegű problémákra,hogy közvetve "anyagbeszerzők legyenük" nem vállalkozunk. "Torzulás", hogy a pártszervezet egész munkaképessége nagyon párhuzamosan megy a gazdasági munkával. Hangsúlyozni kell hogy ez a homloktérben áll ezután is, különösen azért kell hangsúlyozni, mert az a tapasztalat, hogy a kezdeti lendület után megtorpanás jelentkezik a KB határozat végrehaj- Y tásában. A köztudatban és a közfelfogásban nem minden intézményünknél érvényesül eléggé a határozat a mindennapi munkában és itt van a pártszervezetek munkája. Példát mond el: Kölcsönző V. matrac-selejtezésének a módja. A takarékosságot kevesebb hamutartóval, kevesebb telefonálással igyekeznek megoldani, nem a munkát szervezik gazdaságosabbá* Példát mond el: Váci utcai divatszalon 3.5 mill.Et, ugyanakkor a szemben lévő ház 1945 óta leszakadt függőfolyosóval van. A kerületben 5oo lakás évek óta alá van ducolva. 13o lakásban nincs vízvezeték és olyan lakásokban laknak, aminek nincs padlója. ’ 17o ezer ember dolgozik a kerületünkben, 5oo ezer a vásároló és nagyon sok esetben nem tudjuk megmagyarázni sok intézkedés okát. A lakosság reális érdekében nem tudunk eljárni, sem a Tanács, sem a re Pártbizottság. Ebben a félévben valamit.csinálni kell, vagy csődöt kell kérni magunk ellen. Itt minden kiemelt, ami azt jelenti, hogy a. Fővárosi Tanács magának tartja fenn a jogot a döntési'e. 5.000 lakáskérelem van a Tanácsnál - tbc, életveszélyes lakásokban lakók, stb - s ezzel szemben 2o lakást fog a kerületi tanács mindezek megoldására ebben az évben kapni. Felvetődik az, hogy a Belvárosi Kávéház, Pilvax, Berlin étteremeket átépítették akkor amikor .ráfizetéssel, állami dotációval üzemelnek, s a közétkeztetést nem tudják megoldani. Ebben a vonatkozásban szeretnénk előbbrelépni, mert a kerületi Pártbizottságot is ostrom alá veszik és nem tudunk ezekre a kérdésekre választ adni azoknak, akik embertelen körülmények között laknak és látják pl a 3*5 milliós ruhaszalont. Az elmúlt félévben kicsit többet foglalkoztunk az egyetemmel és a következő félévben még többet kell foglalkoznunk vele. Általában az ifjúság kérdésével. Vannak az egyetemi ifjúság életében biztató jelenségek, ugyanakkor tapasztalható közömbösség, cinizmus is, de a vezetés kérdése a fő szempont. 0 Y 7 j I