Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1964-04-23

megfogalmazásokkal, amelyek a szocialista nemzeti egységet meg­­yalóowlt állapotként kezelik# Márpedig veszélyes dolog a megvaló­sulás utján haladó folyamat célját már elért állomásként felfogni# Ez különböző hibák forrásává válhat, előreszaladást szülhet, v gy a jelen helyzet túlértékelés* alapján a követelmények csökkentésé­hez, az éberség csökkenéséhez vezethet, s ezáltáL visszaesést okoz­hat a szocialista nemzeti egység kiteljesedésében# A kerületi pártbizottság - és mindinkább az alapsze.-eveze­tek munkájában^tért hódított az a felismerés, hogy a pórt önki­re( vüliek legjobbjait is be kell vonni a politikai munkába. Ma már elmondhatjuk, hogy a pártonkivüliek egyre nagyobb számban vesznek részt különböző bizottságok munkájáéin, előterjesztések, javasla­tok elkészítésében* Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a kapcsolat elsősorban gazdasági feladatok megoldásán keresztül erősödhet tovább# A pártonkivüliek többsége megértette a párt politikai főcélkitüzéseit, segíti ezek megoldását, bátran felveti a hibákat# Gyengébb a kontaktus az ideológiai fronton, sokkal bo­nyolultabb feladat formálni a pártonkivülidc szocialista tudatát, té aminek egyik oka abban található, hogy ezen a téren sok párttag­nál is elmaradás mutatkozik. A kerületben dolgozó pártonkivüliek előtt az utóbbi másfél évben nagyot nőtt a párt tekintélye* Ez or­szágos jelenség, de ugyanez nem mondható el minden párttagra. Egy­­részük ugyani* nem elég aktiv, a pártonkivüliek nem látnak bennük példaképet vagy maguk sem lépnek fel a területükön tapasztalható hibák, helytelen nézetek ellen. Ezért annak érdekében, hogy a pártonkivüliek körében végzett munka "mennyiségi"eredményeit a minőségi kövesse, elsősorban a párttagok körében kell növelni ________________________________________3 3________________________________________________ — 14 — /

Next

/
Oldalképek
Tartalom