Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1963-05-24
Stencil szám, 460 Javaslat 0 k . Az anyagi ösztönzésnek három főirányba kell hatnia, a./ több és minőségileg jobb termelésre, b./ gazdaságosabb tervezésre, c./ műszaki fejlesztésre, korszerű megoldásokra. a./ Az elmúlt évben az Építésügyi Minisztérium - az esetenként jelentkező tervezői többletkapacitás igényt - a vizsgálat szerint helyesen - ugy oldotta meg, hogy a többletteljesítmények re alapján arányosan többletbért juttatott a vállalatoknak. Véleményünk szerint e gyakorlatot továbbra is folytatni célszerű néhány kiegészítéssel. 1./ Esetenként többletteljesítmény igények felmerülésekor az adott vállalat felé a tulteljesitésekért megfelelő bérhányadot kell biztosítani. 2./ Egyes esetekben megszabandó az adott tervezési feladathoz szükséges létszám. Biztosítandó ez esetben a vállalat számára, hogy a többletmunkával ill. annak ellentételeként J jelentkező létszámmegtakaritásból adódó béralapmegtakaritás a vállalat prémiumkeretét növelje. Ilymódon a vállare lat összes prémium felhasználása a termelési terv teljesítésétől legyen függővé téve. Ha egy vállalat kevesebb, vagy alacsonyabb bérű emberrel termeli meg tervfeladatát, az elért megtakarításból azok részesülhessenek, akik a \ megtakarítást elérték. 3./ Akár az 1./ akár a 2./ pontban említett módszert alkalmazzák, mindkét esetben fokozottan meg kell szervezni a díjszabás és a minőség hatékony ellenőrzését. b./ A népgazdasági megtakarításokra célszerű volna olyan módon ösztönözni, hogy a tényleges megtakarítások bizonyos százalékát a vállalat megkapja és abból alapot képez a népgazdasági megtakarításokban élenjáró dolgozók jutalmazására. A tényleges megtakarítások /kiviteli költségvetés végösszege és átadási jegyzőkönyvben rögzített bekerülési érték különbsége/, b P f V- 17 -r