Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1962-05-29
. . • | 1 k ,.■ t_. :-j. | író ’ ' 1 § * ' " I -Sr■ j i I I- 9 ~ Sokat v látták ebben a témakörben még az össznépi állam a kommunista elosztás, valamint a kolhozok továbbfejlődésének kérdését. Utóbbival kapcsolatban kiderült, hogy kevéssé ismerik az elvtársak a szovjet mezőgazdaság problémáit. Sajnos, nem sikerült eléggé kidomborítani a sztálini koncepcióval szemben a termelés elsődlegességének elvi éa gyakorlati jelentőségét, mint a kommuniamusba való átmenet egyik legfontosabb kérdését, pedig ehhez Nemes Dezső elvtárs előadása, illetve cikke megfelelő segítséget is adott, 5. Szükségesnek véljük még néhány felmerült, egyéb elvi, illetve gyakorlati kérdés felvázolását. Néhány jelentés arról számolt be, hogy " nem tisztázott a revto zionizmua és a azektáaaág*„ A kérdés megfogalmazása azt hisszük, megfelelően aláhúzza ezt a tisztázatlanságot. Sokan kérdezik, hogy " Most mi a főveszély a nemzetközi mozgalomban?" Miután a döntést általában sommásan a "jobboldali" veszély mellett hozták, logikus az utána következő kérdés; " Nem az-e most a tendencia, hogy csökkentjük a harcot a revizionizmus ellen?" Y Sok kritika / jogos és jogtalan / hangzott el a sajtó munkájával kapcsolatban. Sok elvtárs kifogásolta egyes kongresszusi beszédek megcsonkítását, sokan ugy Ítélik meg, hogy a sajtó tolta át a hangsúlyt a személyi kultusz problémáira. Mások arról panaszkodnak, hogy sok esetben, igy például a kínaiakkal folyó viták esetében is, többet tudnak meg a külföldi lapokból, mint saját sajtótermékeinkből. Több és tervszerűbben válogatott, jobban időzített ideológiai cikket várnak az elvtársak a Népszabadságtól és a folyóiratoktól is0 Sok helyen panaszkodtak a tananyagra. Készint az alsóbbfoku oktatási formákban azért, hogy nem megírt / kompilált / tananyagokat kaptak, az eredeti beszédek tanulmányozása nehézségeket okozott a kevéssé képzett elvtársaknak / különösen a tömegtanfolyamokon volt ez probléma /, A szakosított tanfolyamokon az első témával kapcsolatban voltak panaszok, E téma cime;"A XXIX* Kongresszus jelentősége és történelmi előzményei" volt, s irodalomként : te ■•■te _ . __!.................:................................................................................. . ram te: