Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1962-04-05

áldozatot is. És azt sem jelenti, hogy egyedül a kommunisták, kép­viselik. a párt politikáját, hogy a munkásosztály vezető szerepéi csak a funkcionáriusok vagy csak a termelésben résztvevő fizikai dolgozók vezető szerepével azonosíthatjuk, A munkásosztály vezető szerepének hordozói mindazok a munkás és nem munkás származású kommu­nisták és pártonkivüliek is, akik a párt politikájának, a jmunkán­megvalósításáért lankadatlarm:i_tnizd0ne!:0 Napjainkban különösen nagy szerepe van a. kommunisták példa­­. mutatásának. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy az életszinvonal emelke­désének tényei mellett az emberek nagy többsége a pr ölet ár d i kt adu­­rát ma mar azon meri, hogy miképpen viselkednek a kommunisták á munkában es a magánéletben, erkölcsi és politikai, értelemben-, meg­valósul-e magatartásukban a szó ós a tett egysége« Nyűgöd tan el-- " mondhatjuk, hogy ott, ahol ez érvényesül, ahol a kommunisták példát mutatnak a munkában és a magatartásban egyarántjelentősen hozzá­járulnak a párt tekintélyének növeléséhez, a' proletáréikta'tu.ra erősítéséhez, a dolgozók politikai és világnézeti arculatának for­málásához., És fordítva. A népi - nemzeti egység erősitése szempontjából fontos fel­adat, hogy a kommunisták jó értelemben, lenini értelemben feloldód­janak a tömegek, körében, Kádár elvtárs- a VIII kongresszuson mondott; záróbeszédében hangsúlyozta, hogy a kommunisták is- emberek, ők is a boldogság kék madarát kergetik. Az elkülönülés, á magunk körében .forgás, a bizalmatlanság a pártonkivüliekkel szemben gátolja azt­­hogy eszméink, célkitűzéseink eljussanak az -emberek szivéhez és. ágyához, lassítja a dolgozók szocialista tudatának kialakítását# ’ A külön ság taszítja azokat a jószándéku. embereket Is, akik szívesen barátkoznának velünk, szeretnének közelebb kerülni- hoznánk, de kéj­nek, hogy törekvésük, jószándékük nem talál viszonzásra. Persze nagyon fontos, hogy a kommunisták, annak tudatában építsék ki knotoo- ' latoikat a környezetükben dolgozó pártonkivüliekkel, hogy'ők - legyé­nek hatással, e barátság tartalmának és formáinak alakulására érte fordítva. Sajnos ma még gyakori - pl, egyes tervezőintézetekben, tantestületekben,stbt - a fiatal munkáaszármazásu, sokszor pátotag, 0 j£ O i 1 yr ................ ...................■■■; .......... ...... ■- 22 -r

Next

/
Oldalképek
Tartalom