Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1960-10-21

terveket maradéktalanul teljesítették minden területen. Vég­eredményképpen mindenki egyformán felelőtlenül járt el, a minisztériumok is segítették vállalataikat laza tervek ki­adásához. Jelenleg arra az elhatározásra jutottal!, hogy a ma&. terveket vegyik javaslatba. Ez az egész magyar ipar­nál szükséges. A gazdasági vezetők egységesen egyetértettek azzal, amit a Politikai Bizottság határozata kimond, azonban ugy gondol­ták, hogy ez más tárcánál jó, de nekik nem. Ezt a szemlé­letet sajnos mindenhol meg lehet találni. Komoly lazaságok tapasztalhatók anyag területen js. Itt is szorításokat kell eszközölni. A határozatok végrehajtása teljesen el lett hanyagolva. Még a saját elgondolásaik alapján hozott határozatokát sem hajtották végre. Egyet ért azzal, hogy a hozott ha­tározatokat végre kell hajtani. A felelősségre vonás kér­dését is felszínen kell tartani. Alacsony beosztású dol­gozók, ha eddig rendellenességet követtek el, akkor meg­büntették őket, magasabb beosztásualcnál eltusolták azt. 1 jövőben ez igy nem mehet. Beruházások vonalán is hibák vannak. Nagy megtakarítást lehetne elérni azzal is, ha a belügyi szervek nem ragasz­kodnának annyira egyes dolgokhoz. Véleménye szerint a nagy volumenű uj beruházások helyett a rekonstrukció területét kellene elsősorban figyelembe venni. Ha az 196o. év eredményeit nézzük, akkor nem tapasztalható sok hiba, a Politikai Bizottság határozata alapján szem­lelve azonban látható, hogy sok helyen van tennivaló. A Politikai Bizottság határozatát akkor is végre kell haj­tani, ha személyekre megy a dolog. Erkölcsi dolgokban is van hiba. Az elmúlt rövid idő alatt három kommunista igazgató ellen kellett fegyelmit indíta­ni . Ezeket a hibákat ugy érzi Szennai elvtárs, hogy itt ezen a kommunista aktivén fel kellett tárni. dr. Ajtai Miklós et. /O.T./ Az Országos Tervhivatalban csak a jövő héten fogják szer­vezetten megvitatni a Politikai Bizottság határozatait, a végrehajtásában azonban már teljesen benne vannak. Az 1961-es tervek befejezéséhez közelednek és a tervek már a határozat alapján készültek. Ugy látják, hogy a felelős­ség, amely meg van állapítva, jogos. Hibájuk lényege az, hogy az elmúlt időben többet osztottak el, mint amennyi volt, pedig ezt a Tervhivatalnak látni kellett volna. Átérzik a felelősséget és hibásnak tartják magukat. Ép­pen ez a felismerés adja meg a lehetőséget a hibái! kikü­szöbölésére. A hároméves terv első két évében a párt he­lyes politikája olyan tartalékokat tárt fel, melyek lehe­tővé üették sokkal nagyobb célok elérését, ezért emelték a beruházásokat, de ez a folyamat elbizalcodottá tette az embereket, a tartalékokról többet véltünk, mint amennyi volt. 9 / / * Sfe .................... —í-­­­­­­­­­­-- ............... —-— ______- 8 -/

Next

/
Oldalképek
Tartalom