Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1958-01-14
Peják elvtárs: Mi a pártoktatást olyan elvek alapján szervezetük, hogy elsősorban a párttagok politikai képzését szolgálja. Ezt nem sikerült betartani, kétoldali, kétoldali erő is feszitett, az egyik a pártonkivüliek nyomása, a másik erő a párttitkárok részéről volt. Van olyan párttitkár, aki produkálni akart és esetleg nyomást is gyakorolt a tagság felé. Nekünk az volt az elképzelésünk., amire a pártbizottság kötelezett bennünket, hogy olyan területeken, ahol kívánatos hogy politikailag képezzék magukat a pártonkivüliek, valamilyen formában ezt megtehessék. Ezt különböző tanfolyamok szervezésével igyekeztünk biztosítani pl. J'ogáazszövetség. Ezt a jelentést megvitatta már a VB. beszéltünk a párttitkárokkal is és az az elképzelésünk, hogy a PB.után beszélünk az ágit.-prop.titkárokkal is. Maros elvtársnő: Egyes pártszervezetekben a pártonkivüliek. közötti ideológiai zür-zavart úgy vélték megoldani, hogy a pártonkivülieket is bevonták a pártoktatásba. Ezzel viszont nem egy helyen az ellenkezőjét érték el. Több izben próbálják ^ provokálni a vitákat, ezzelt erelik el a lényegről a figyelmet és ha nem olyan karakán a konferenciavezető, bizony többet ártanak mint használnak. Tamás László elvtárs /Müsz.Kiadó/ idéz a Szervezeti Szabályzatból. Waldapfel elvtárs: Valóban úgy van/hogy kívánatos volna, hogy minden párttag minél többet tanuljon, ugyanakkor a má3ik oldalon az van, hogy nincs elegendő megfelelő előadó, propagandista. Mégis azért azon kell igyekeznünk, hogy mindenkinek a tanításával törődjünk. Hozzájárul még ehhez hogy 1956. után vagyunk. Én távlatban úgy látom, hogy a jövőben sokkal nagyobb mértékben kell a pártonkivülieket bevonni, szinte kitüntetés számba kell venni, hogy őt majdnem kommunistának tartjuk. De ennek is a pártszervezetek kezdeményezéséből kell kiindulni azzal a céllal, hogy az esetleges tisztázatlan kérdéseket feloldják. Nyilvánvalóan ennek kell lenni a menetrendnek. Tamás László elvtárs /PB./ Az Élelmezésügyi Minisztériumban, ahol most vizsgálatot tartottunk - az oktatással kapcsolatban a következő problémák merültek fel. Az oktatásba bevontakat nern alaposan nézték meg és az egy konferenciára beosztottak között nagyon különböző képzettségű elvtársak vannak. így egyrészt az egyik nern tud lépést tax’tani, a másikat meg nem tudja az anyag lekötni, mert szinte a zsebéből kirázza. Erőteljesen feljött az a probléma, hogy az oktatás el van szakadva a való élettől és inkább csak olyan biflázás történik nem pedig a dolog megértése. Felmerült bennem az, hogy tudja a kerületi pártbizottság ellenőrző munkáját elvégezni, hogy egy-egy minisztárumban hogyan folynak ezek a dolgok. Most hozott a VB? egy határozatot, de ezt előbb kellett volna, hogy ezzel is segítsük az ottani elvtársakat a jó munka kialakításában? Rónárié elvtársnó: Először én is azt mondottam, nagyon helyes ha egy oktatási formának színes az összetétele. A gyakorlat viszont nem ezt igazölja. A képzettebb elvtársak nem készülnek fel, mert azoknak úgyis könnyen megy és ebből viszont az alacsonyabb képzettségűek nem profitálnak, mert nem megy az hogy különböző dolgokat megvitassanak, hogy ebből a többiek is tanulhassunk?-7-; j ORSZÁGOS LEVÉLTÁR JK f