Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1957-10-08
i ■ . . i I i ' —3-Még nagyobb azonban azoknak az elvtársaknak a száma, akik az MDP-ben csendesek, passzívak, politikailag szürkék voltak, az ellenforradalom alatt sem hibát nem követtek el, sem érdemeket nem szereztek, később az MSZMP? eredményeinek hatása alatt kérték átigazolásukat es a taggyűlések nem éreztek okot arra, hogy ezt tőlük megtagadják: hiszen nem követtek el hibát az ellenforradalom alatt? Az ilyen elvtársak száma nem csekély, egyes szervezetekben túlsúlyban is vannak • és politikai passzivitásuk ma is azonos a korábbival. Nincs okunk kételkedni túlnyomó többségük jószándékában, az is tény, hogy politikai szürkeségüknek nemcsak sajátmaguk, hanem párts zerve izet ük is az oka, mert nem találta meg a módját /talán meg sem kísérelte/ aktivizálásukat. De ezzel együtt az ilyen párttagok tömege tényezőt képez a pártáiét mai alakulásában. Jelentősegük mechanikus szavazásokban, problémátlan taggyűlésekben és a tömegpolitikai munka hiányában jut kifejezésre? 3. A közömbösség további okait feltétlenül keresnünk kell abban is, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb szervezeteknél igen kevés helyen van függetlenített titkár, még kevesebb helyen függetlenített adminisztrátor és ez a pártélet mozgásában érezhető. Ehhez járul az a tény, hogy az alapszervi pártvezetőségekben sok olyan vezetőségi t ag van, akiknek korábban nem volt pártfunkciója és igy a vezetési rutinja is hiányzik, holott éppen a vezetési gyakorlat volna valamennyire hivatva a függetlenités adta előnyök egy roszenek a pótlására? Ebtől következik, hogy a felsőbb pártszervek kezdeményesései, tájékoztatásai gyakran megrekednek, nem jutnaj tovább a pártvezetőségeken, sőt nem egyszer csak a tájékoztatást közvetlenül kapó titkárig érnek el? E mellett tapasztaltuk azt is, hogy a vezetőségek nem fogják össze a tagságot, munkájuk nem rendszeres, hanem felülről kapott feladatoktól függően lökésszerű? Egynéhány pártszervezetnél olyan tendenciát is lehet észlelni, hogy a vezetőség tagjai kisajátítják maguknak a pártraunkát, a tagságnak nem adnak megbizatásókat vagy ha adnak is, ezek a megbízatások sablonszerüek. 4. Szorosan összefügg ezzel a problémával a pártapparátus létszámának alakulása. Az MDP; felduzzadt apparátusa lecsökkentése elvileg' feltétlenül helyes volt. A novemberben történt radikális csökkentés túlzottsága egyhamar kiderült és azóta érezhető a helyes teivdencia a valóban szükséges létszám kialakítására* Ez a létszám"még mindig jóval alacsonyabb lesz és kell is. hogy legyon, mint az MDP? pártapparátusa volt. Ugyanakkor azonban, ha a párttagság száma alacsonyabb is, a pártszervezetek sfcáma alig csökkent és a lényegesen kisebb pártapparátus egy-egy munkatársára ma sokkal több szervezettel való foglalkozás hárul, mint korábban? 5. Az alapszervi vezetőségek részbeni gyakorlatlanságát és a csökkentett, ssámu pártapparátus nagyobb munkaterhét volnának hivatva pótolni a jelenlegi adottságainknak megfelelő uj munkamódszerek? Ezek azonban úgyszólván egyáltalán nem alakultak ki, legfeljebb. eX- szórtan jelentkezik egy-egy ötlet? A kis apparátussal.végzendő széles-terjedelmű, nivós politikai munka módszereinek kidolgozására eddig kevés figyelmet fordítottunk, mind magunk, mind a felsőbb pártszervek. Az "uj módon dolgozni" jelszó éppen elégszer hangzott el, azonban nagyrészt szólam maradt mindezideig? ORSZÁGOS LEVÉLT,!*! o*- o ** • ' • > ; i l /.