Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/1)
1985-02-23
yJéS ft • a társadalmi kérdésekben is áiiáct w<i«ia j , ciók számának növelésében Eav-em/ rór ró SZ8rU' tudomány°s megalapozására, a kutatói appakoló hatású jelenete vagy nve^Yhíf8 ró Tfa S2emé,yi összetételének javítására. Növelni ugyanakkor sértette a nézők ízlését badossa9a kell a part eszmei, politikai és szervezeti befolyását A kerületben működő könyvtárak é<= u l flatal kutatok és a tudományos minősítéssel rentudományos és közművelődési "* de'kezok koreben. A kerületi pártbizottság továbbra egyaránt fejlődött. Jól kapcsolódtak a m **7 figyelemmel a helyi feladatok végrehajévfordulókhoz espmAnvoUh ív kiemelkedő tasat, elemezze a tudománypolitikai irányelvek meg^ezéseí Síön3! teSíí valósu,ásának folyamatát, a gazdasági fettételek alarében javította a kö7mií rvr . oszta*y°k kö- kulását, a tudományos intézmények káderhelyzetét. ményességét k^»e'odés, munka eted- 2. Ak oktatási intézmények és pártszérvezetéik ak-A kerületünkben működő igazságügyi és állami Üróró ? közoktatás és a felsöok' ellenőrző szervek rhíróein, l, ■ - allami tatas középtávú es távlati fejlesztési programjának vidékTünSféTLihlt? U0vfzsé8ek' “»• végrehajtásában, a helyi feladatok meghatáro/ásákenvséae ktat a1j!é^ nep'.e"entofe> ** ban és «<* megoldásában. Fordítsanak kiemelt nvességének helvzptérró róti 82 ró®209 figyelmet az eszmei, politikai, világnézeti nevelésre, c7prPnpt tnltrittPk he ^nka(ukkal jelentős az esélyegyenlőség javítására, a tehetséggondoaz államélet tpilpsztpróh róTM,iranyitasaban- zásra, a pedagógusok ideológiai, politikai és szaktartatásában en 3 yess®g be- mai továbbképzésére, a korszerű módszerek bea htirAi í*át .. , vezetésére. A kerületi pártbizottság kísérje figye... . ró#?-3' az„ Ö9yészi tevékenység lemmel az oktató-nevelő munka színvonalas végorvenyes vo . ej ° ott az ügyvédi munka, új ke- zéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek aláíró®* 4-ap.° a. Ͱgtanácsosi tevékenység. kulását, kezdeményezze társadalmi összefogással .U" 0 es'ftegrehajtási szervek teljesítették fel- a feltételek javítását. Alakítsa ki a pedagógus pártadataikat. Magasszintű jogszabályok határozták szervezetek irányításának, tevékenységük összehanmeg a népi ellenőrzés társadalmi szerepét és kor- golásának hatékonyabb formáit, szerűsitették szervezetét. , , 3. A közoktatási, közművelődési intézmények fejgaz asagi epi omunka nehézségei, az ezek által lesszék tovább munkakapcsolataikat. Az iskolai ok°Z° on 1 üso , atas®ra megnövekedett a tató-nevelő munkát kiegészítő közművelődési progarsa a mi erze enyseg, az igazságügyi szervekkel ramok, valamint a lakossági ellátást szolgáló nyiapcso a os po itikai, erkölcsi, szakmai követelmény. tott programok kapjanak nagyobb teret az intézgyana or kedvezőtlenebbé váltak az igazság- mények tevékenységében. Bővíteni kell a családok ügyi munka feltételei. A bíróságokon a munka közös művelődését, szabadidő-eltöltését szolgáló temennyisége nőtt. Erőteljesebbé vált a bírói pálya vékenységi formákat. elnőiesedése, növekedett a pályát elfogyok szán. is. 4 a művelődési intézmények fordítsanak kiemelt A bűnügyek novekedese, a negativ jelenségek el- figyelmet a közvetített kultúra eszmei tisztaságára, szapor asa nagy terheket rótt az ügyészségekre, a tartalmi követelmények határozottabb érvényesiva amint a büntetésvégrehajtás szervezetére is. tésére, valamint a nyugdijas lakosság és az ifjúság büntetésvégrehajtás működésének feltételei különösen a tizenéves korosztály művelődésére, szómessze elmaradnak a követelményektől, saját erő- rakozására. A kerületi pártbizottság segítse elő a forrásaik a helyzet megoldásához nem elegendők. könyvkiadók, nyomdák és a könyvkereskedők együtt-A területen dolgozó pártszervezetek egyik legfon- működését, munkájuk jobb összehangolását. A köztosabb feladatuknak tekintették a hivatali, intézeti művelődési intézmények az eddiginél gondosabban munka segítését, ellenőrzését. Átfogóan értékelték ügyeljenek a fiatalok szocialista eszmeiségű művea testületek, illetve az alapszervezetek munka- lésére, művelődési aktivitásuk növelése érdekében módszereit, annak tapasztalatait hasznosítva szín- fejtsenek ki céltudatosabb, hatékonyabb propaganvonalasabb lett beszámoltató tevékenységük. dát. Igyekezzenek a fiatalok szélesebb körét be-A beszámoltatások biztosították a feladatok meg- vonni az intézményi és lakóterületi ifjúsági prograhatározását és mozgósították a kommunistákat a mok előkészítésébe, szervezésébe. Javítsák az ifjúhivatali munka jobb elvégzésére. ság szórakoztatásának tartalmi színvonalát, feltételeit. A programok rendezői fordítsanak nagyobb figyeimet a várható hatások felmérésére, a nem kí-1. A tudományos intézetek pártszervezetei és kom- vánatos jelenségek megelőzésére, munistái kezdeményezően vegyenek részt a tudó- 5. Az igazságügy, jogalkalmazás és állami ellenőrmánypolitikai határozatból adódó helyi feladatok zés területén dolgozó intézmények pártszervezetei kijelölésében, azok széles körű megismertetésében továbbra is tekintsék feladatuknak a jogpolitikai elés megoldásában. Kiemelt figyelmet kell fordítani vek, a törvényesség érvényrejuttatását. Tevékenyséa kutatási tervek kidolgozására és összehangolására, gükkel járuljanak hozzá a hivatali munka politikai a témaszelekcióra, a politika és a népgazdaság feltételeinek megteremtéséhez, a dolgozók jó közigényeinek jobb kielégítésére, a döntések szak- érzete, a munkahelyi légkör alakításához. 2 i■ ex. j —1 — ^