Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/1)
1985-02-23
m in 1 ■ /! - ' ■; '■ 'ré í . \te- 126 -fe, „ i H Pl Tapasztalataink szerint a kerületi tanács vezetése öt évre, nyugodtan lehet ezt kifejezni, nem tekinti a körzeti párt-I szerveket együttműködő partnernek. A lakosságot érintő kérdésekben csinálják a dolgukat ahogy jónak látják ós csak | akkor döbbennek meg, ha néha a körzetek ellentétes véleményé-1 vei találkoznak. H0zzátartozik persze az igazsághoz az, hogy fe fe: az utóbbi időben egyes esetekben megtalálhatnak bennünket I i és ekkor megszabják a feladatokat, felkérik a körzeteket a 1'A fefe-i ‘.I |-fe;fefefefetétó tennivalók végrehajtására. Meggyőződésünk szerint a kerület két8Ógkivül célkitűzése megvalósitásában a körzeti pártszeri i vekkel való jó együttműködés esetén a jelenleg felmutatható és egyébként elismerésre méltó eredmények gyarapodására lehetne számitani. Úgy látjuk, a tanácstörvényben meghatározottak közül a kerületben jó irányban halad az igazgatási munka. ‘VY'fe I jfefe#/;' Ennél azonban lényegesen gyengébben funkcionál a tanács, mint önkormányzati népképviseleti szerve. Erre mutat, hogy bizonyos kérdésekben a könnyebb utat. választva, inkább a lakosság kiértesítése történik meg, ahelyett hogy a feladatok kidolgozásába, végrehajtásába bevonnák őket. Sokszor szolgál az igy kialakult helyzetre magyarázatul, hogy a lakosságot ez, vagy az nem órdddi. Hiszen a tanácstagi beszámolókra i9 a legjobb esetben a választópolgárok 5-lo %-a megy el. öt óv alatt nem került szóba komolyan , hogy ennek a látszólagos közönbösségnek, nemtörődömségnek melyek lehetnek a valóságos okai. Még kevésbé az, hogyan lehetne ezen változtatni. Megítélésünk szerint az előbb jelzett bürokratikus tanácsi magatartás az oka annak, hogy a lakosság magatartása passzív, hogy egyidő után a tanácstagok is csalódottá válnak és csak a legközelebbi i. j Á30 ! ; a ------------------------------------------------------------------------------—. %■ fe * •'; '/_■■■ ’ < . . 8$#. ' "réfefftéAfefe?:/ ?.:ré/ff. .. /.;: • ■•/./':/ . •, ; A'ré ' ;/A /; l... ,//./.7 ; /./r- .... ■ '•'/' ... ’ ' . / / ./ ■ í . . 2______ . A ............ ..