Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/1)

1985-02-23

Részben azért, mert a körülmények ia változnak, részben pedig azért, mert a kongresszus határozata átfogja majd társadalmunk általános kérdéseit, a legfontosabb kérdé­seit, lehet mondani, hogy az összes kérdést, és ezekre a problémákra részletekbe menő, programszerű, konkrét meg­fogalmazások és megoldási előírások nem adhatók. A Kong­resszus alapvető feladata, hogy irányokat, politikai uta­kat szabjon meg. Nőm fogja meghatározni még a VII, ötéves terv fő számait sem, "csak" a gazdaságpolitikai ós társa­dalmi fejlődés fő célkitűzéseit, irányait. Az alapvető irányok meghatározása, az ut, az utak kijelölése tehát a feladat. Mindezek végrehajtása sorén e pártszervek, a párt­szervezetek, az állami ezervek egyaránt a Kongresszus éltei megállapított irányok szerint fogalmazzák meg konkrét fel­adataikat ós programjukat. Felmerült többször az is, hogy az Irányelvek mennyire felel­nek meg a tényleges helyzetnek, mennyire tükrözik az ország­ban lévő tényleges helyzetet, optimista, nem eléggé optimis­ta, netán pesszimista kicsengósüek-a. Úgy ia felvetődött a kórdós, hogy mi jobb: az Irányelvekben szereplő kép, vagy a valóság ? Én ezzel kapcsolatban egy dolgot szeretnék el­mondani, azt hiszem, hogy egyot fognak érteni velem a párt­­értekezlet résztvevői. Nyilvánvaló lehetett különbség a helyzet megítélésében, attól függően, hogy ki, hol, hogyan állapítja meg, hogy milyen helyzetben, milyen körülmények között ól. Egy biztos: az Irányelvek megfogalmazóit, a kongresszusi dokumentumok előter­jesztésként! elfogadóit nyilvánvalóan ugyanaz a szándék ve­zette, mint ami a Kongresszus résztvevőit kell, hogy irányítsa. Ez nem más, mint reális kép kialakitása országunk, társadal­munk helyzetéről. > M® I | fjj 'tejálJm l- 112 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom