Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/1)

1985-02-23

Tétényi Pál elvtárs Nagy tisztelettel üdvözlöm a Központi Bizottság és a Buda­pesti Pártbizottság nevében az V. kerületben dolgozó és lakó kommunisták képviselőit, a Pártórtekezlet küldötteit, elnökségét, minden résztvevőjét. Megkülönböztetett szere­tettel köszöntőm e Párt régi harcosait, ekik a Pértórtekez­­letet megtisztelik részvételükkel. A köszöntéé ós a köszönet a magyar nyelvben egy tőről fakad. Köszönöm tehát nekik mind­nyájunk nevében, hogy volt szivük, erejük ós bátorságuk szem­beszállni a hazai ós külföldi elnyomással, bizonyítva, hogy a magyar nép nem azonosítható azzal az áruló uralkodó osz­tállyal, amely 40 évvel ezelőtt erkölcsi, gazdasági, politi­kai szakadékba vitte ezt az országot. Kedves Elvtársak I Ne tekintsék a szokásos szónoki fordulatnak, amikor azt mon­dom, hogy különösen nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy az V. kerületi kommunisták küldötteinek tanácskozásét üdvözöl­hettem. Megilletődött8égemet növeli, hogy ebben a kerületben, néhány száz méterrel innen vettek fel a Magyar Kommunista Párt tagjai közé. Kérem nézzék el nekem ezt a személyes viez­­szaemlékezÓ8t, ezzel csak bizonyítani szerettem volna, hogy az üdvözlést megtisztelő feladatként említeni nem a szokásos beszódfordulot. 4 Növeli felelősségemet az eddigi színvonaláé ós nyilt, pártunk politikai stílusának megfelelő, nem köntőrfalazó vita. Az V. kerület falai között jóformán minden társadalmi tevé­kenységi forma érvényesül, ezért bizonyos mértékben kereszt­­metszete a kerület társadalmunknak. ,U ó__________________________________________________________j, 109 Kedves Elvtérenők és Elvtársak ! Tisztelt Pértértekezlet I _ fa . /

Next

/
Oldalképek
Tartalom