Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/1)

1985-02-23

Azért, mert az első hozzászólások ezémos otfyan gondolatot tartalmaztak mér, amit nem lenne célszerű megismételni ós mert az az érzésem, ha az ember papir nólköl beszól, akkkor élesebben, érthetőbben tud fogalmazni. Jobban kijön a véleménye. A leirt gondolatokkal nem leszek ellentétben. Máéról is fogok beszélni, mint amiről eddig szó volt a mai Pártértekezleten,, legalábbis látszólag. A technikáról szeretnék beszólni, amely témakör politikai fórumainkon az utóbbi időben nem túl gyakran szerepel napirenden. Ennek ellenére meggyőződésem ée meggyőző­dése az OMFE Pártszervezetének, hogy ez a téma is olyan po­litikai kérdés, amellyel.a MSZMP vezető fórumainak, beleértve a kerületünk Pártórtekezletót is, foglalkoznia kell. Talán közismert az a mondás, hogy a technológia abszolút fegyver. Ezt a fegyver szót nem úgy kell érteni, hogy a technológiával lőni lehet, bér lőni is lehet sajnos. A technológia emellett a gazdaság abszolút fegyvere, egy olyan fegyver, amellyel aki nem rendelkezik, azt meg lehet fojtani, aki ezzel nem rendelkezik azt ki lehet szorí­tani a világpiacról, azt el*lehet szegónyiteni óe számos más gon­dot lehet nála okozni. A Pértórtekezletünkön szerepeltek mér azok a gondolatok, hogy romlanak a cserearányaink. A cserearányok rom­lásénak a megakadályozására egyetlen egy nagyon fontos ezsköz áll a kezűnkben, azon kivül, ami itt elhangzott a munka kultúrá­val, a munkaerkölcceel kapcsolatban: ez a technika, a technológia fejlesztése. Ezért hiszem én azt, hogy politikai kérdésként kell kezelni a műszaki fejlesztést, a műszaki haladást. Amennyiben ezt nem tesszük meg, akkor azzal számolhatunk, hogy az elosztható nemzeti Jövedelmünk a jövőben sem fog kellő ütemben növekedni, gondjaink lesznek a felújításokkal, a jövedelemelosztással, a nyugdíjasok életszínvonalának tartósával. I ő “"*•% ) | '-#?/* ... -%■: á ''.ró fe®. í lo5

Next

/
Oldalképek
Tartalom