Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.10.a/1)

1975-02-15

' 1 ... J 1' iifaíu ’il i a,Hl 10 A III. fejezetben önálló pontként kerüljön megfogalmazásra az üzemi-ter­melő jellegű vállalatok központjában lévő pártszervezetek koordinaciós_ J°ga:. A párt legfelsőbb szervei A párttagság általában egyetért azzal, hogy a pártkongresszusok megtartásának ide­jét a gazdasági, politikai terveinkkel közelebbi kapcsolatba hozzuk és az ötéves ter­vek kezdetéhez igazítsuk. Egyes alapszervezetek viszont szükségesnek tartják, hogy a jövőben a kongresszusi irányelvek mellett, a következő ötéves tervidőszakok gaz­daságpolitikai intézkedéseinek elveit, előirányzatait ugyanúgy bocsássa vitára a párt, mint a kongresszusi dokumentumokat. A 15. ponttal kapcsolatban elhangzott még, hogy a párt fontolja meg: A kongresszus a jövőben ne csak plenáris üléseket, hanem szekció-üléseket is tartson. Ez lehetővé tenné, hogy többen szóljanak hozzá és részletesebben megvitathassák a dokumentu­mokat. Az alapszervezeti állásfoglalásokban szerepel az az igény is, hogy a pártértekezle­tek hatáskörének, továbbá határozathozatali jogának pontos meghatározását tartal­mazza a Szervezeti Szabályzat. A 18. ponthoz javasolták a könyvkiadó felvételét is. A Kerületi Pártértekezlet javasolja hogy a IV. fejezet 16. pontjának alábbi része ne kerüljön módosításra: "a Központi Bizottság szükség szerint, de legalább 3 havonként ülést tóit'. Ez a megfogalmazás felel meg a kollektív vezetés elve következetes érvényesítésének. A pártbizottságok ■ \ I& Uj partfórumkent említi a Szabályzat a partkonferenciát. A 21, pontban csupán utal arra, hogy összehívását a Központi Bizottság külön szabályozza. Az alapszervezetek egy része állásfoglalásában javasolja' hogy a Szervezeti Szabályzat rendelkezzen arról is, hogy mi a feladata ennek a fórumnak, milyen érvényű határozatokat hozhat. * vKré ré# $ ró* ■ té

Next

/
Oldalképek
Tartalom