Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/1)
1970-10-24 - 1970-10-25
Ha.idu József et. FÖSPED Kedves elvtársnők, elvtársak! Tisztelt Pártértekezlet! A Fővárosi Szállítási Vállalat dolgozói nevében szeretettel üdvözlöm az V. Kerületi pártértekezlet résztvevőit. Nem kis meghatottsággal állok itt, azzal a tudattal, hogy vállalaton 38oo dolgozójának - ezen belül pedig 35o kommunistának a küldötte vagyok. V Vállalatunk feladata elsősorban a főváros kommunális intézményeinek kiszolgálása és a lakosság szállitási igényeinek kielégitése. Vállalatunk feladata többek között, hogy a kórházakat, iskolákat, ovódákat ellássa például szénnel. De nem kis feladat az sem, hogy a kétmilliós főváros lakásköltözteté8i gondját olcsón és az igényeknek megfelelő időben kielégítsük. Igaz, hogy ehhez már megfelelő, de nem elegendő gépkocsiparkkal rendelkezünk. A szállitási feladat megoldásához nem elegendő a gépkocsik biztosítása. Minden feladat megoldása komoly szaktudást igényel, és az emberi fizikai erő teljes igénybevétele is döntő. Hogy csak egy példát mondjak: A lakásprogramm megvalósitása során egyre több tiz, vagy ennél magasabb emelettel épülnek a lakóházak, de egyetlen egyben sem épült teherlift. Dolgozóink az évezredes elmaradottság módszerével, vagyis a puszta fizikai erejükkel kénytelenek e feladatokat megoldani. Lehet gépesíteni a gépszállitást, a vagonok be- és kirakását, de ma még megoldatlan probléma a lakásbútor, a zongora, az intézetek, irodáknak költöztetése, és a lakosság tüzelőjének a pincébe történő szállítása. Ez _________________________________tt____________________________________________ ■ mam 13/1 . / . _ . ... ,