Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/1)

1959-10-24 - 1959-10-25

r . ■ u - U1 °\ ti y*\ fa \ I V. kér. Párt-Végrehajtóbizottság \| Marosné elvtársnak \. Budapest. - •< (\ R | { J Kedves Marosné elvtárs ! Elolvastam a beszámolót. Vonalával, hangvételével egyet­értek. Szerintem semmiféle bővítést nem kellene eszközölni. Az osz­tályértekezleten elhangzott "Megjegyzések" egyrésze szerintem indo­kolatlan, a másik részét pedig különböző hozzászólásokban kellene elmondatni. Nem tartom szükségesnek a "konkrétosság" jelentős növe­lését, csupán azokon a helyeken, amelyeket a beszámoló is megjelöl. De ott se mindenütt. r> Egyéb megjegyzések: 1./ Véleményem szerint helyesebb lenne, hazaz elnöki megnyitó a kongresszus jelentőségének méltatása mellett kitérne arra is, hogy milyen belpolitikai és nemzetközi körülmények között ül össze a pártértekezlet, Ezzel is rövidíteni lehetne a beszámo­lót. i 2./ További röviditési lehetőségek: a kongresszusi tézisek anyagából sem kellene idézni, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy a be­számoló a tézisek szellemében szóljon a kerületi pártmunkáról és a politikai kérdésekről. Ezeknek az idézeteknek az elhagyá­sa 2-3 oldal rövidítést jelentene. Rövidíteni lehetne a pártoktatásról szóló részt és jobb lenne hogyha erről az ágit.-prop. titkár szólna hozzászólásában. Hasonlóképpen lehet megoldani a pedagógusokról szóló rész rövi­dítését is. A párttagság összetételének alakulását sem a beszá­molóban kellene ismertetni. Elég lenne, ha a párttagság lét­számnövekedésének főbb jellemzőit ismertetné a beszámoló. ' 3./ Egyes helyeken lehet tömöríteni az anyagot. Ezeket a tömörítési javaslatokat a kéziraton megjelöltem, amelyek ujabb összesen 4-5 oldal rövidítést jelentenek. Ha a beszámolót visszajuttatom, ezeknek a célszerűségét bíráld el. 4./ A PB. irányitó szerepéről szóló értékelés szerintem kissé ■;á í __________________ _ _ fa j. ............... -_________ ..... _

Next

/
Oldalképek
Tartalom