Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.9.a/10)

1988

r3.) A párttagság véleménynyilvánító készsége a már említett tényezők miatt csökkent az utóbbi években. Fő okok: sokszor nem volt olyan álláspont, amely mellett egyértelműen ki lehetett volna állni. A döntések "fent" születtek, a politikai alakításába nem szólhatott bele a párttagság. Többszörös negatív hatásként megjelent a közöm­bösség, ritkult a konfliktusok felvállalása, sokan kerülték az el­térő nézetek valóságos ütköztetését. A párton belüli viták - melyek közösségformáló erővel is rendelkeztek - eltolódtak a családi, ba­ráti, munkahelyi közegbe. a » A rendszeres pártmunka vállalása és végzése változatos képet mutat összetétel, munkabeosztás, munkakör, szociális, illetve egyészségügyi v'Möl' fi körülmények, stb. Fellelhető az a jelenség is, mely a pártmunka el­vállalását, de nem kellő hatékonysággal történő végzését mutatja. pBl , : . í.vv; r. A mozgalmi jelleggel összefüggő konkrét vélemények, jelzések:- a közösségért pluszfeladat vállalásának alapvető feltétele, hogy mindenki olyan feladatot kapjon a közösségtől, melynek ellátására legnagyobb kedvet érez, melyhez képessége adott, va,gV közeliti. Ehhez az adott egyént valóságosan ismerni kell. E módszer nemcsak a feladat végrehajtásának eredményességét, de a személyiségfej­lesztést is szolgálja.- minden ember azért a közösségért vállalja a legtöbbet, amelytől kapott valamint (a régi párttagok kiemelték a kultúrális pluszt, ^ amit sokan kaptak: írni-olvasni a mozgalomban tanultak meg sokan, irodalmat kölcsönöztek, rendezvényeiken hallották az első verse­ket, stb.)- az elismerés, sikerélmény jelentős szereppel bír. Sokak szerint egyre kevesebb egyénnek volt ebben része, s a párttagság is ele­get hallgatta a kialakult gazdasági, társadalmi feszültségek kap­csán: "ti vagytok érte a felelősek". !- 'a rendszeres véleményt nyilvánítókról szinte általánosan kialakult a kép: szereti a hangját hallgatni, profitálni akar belőle, stb. Ugyanakkor vannak még mindig, akik azért nem szólnak, mert hátrá­­nyuk lesz belőle, vagy azért, mert ott ül a "főnök" stb. Ezek a jelzők, illetve jelenségek véleményünk szerint csak ott fordulhat­nak elő, ahol nincs igazi közösség. í . / . J§® | [_____________________| I /•

Next

/
Oldalképek
Tartalom