Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.9.a/10)

1980

4 -■' W mWmx®« • A kádermunka fejlesztését a párt-, társadalmi- és gazdasági vezetők a vizsgált időszakban is kiemelt feladatként kezel- * ték. A pártbizottság 1974-ben, 1977,4a 1980-ban teatUleti ülésen értékelte a káder- és személyzeti munka helyzetét és a káder­munka továbbfejlesztésére megjelölte a tennivalókat, feladato­­.kat. A pártbizottság meghatározta a pártszervezetek számára a káder­tervek felülvizsgálatát, rendszeres értékelését, a pártvezető­ségek összetételének javítását, a tervszerű, céltudatos után­pótlásnevelést, a képzési- és utánpótlási tervek elkészítését is. A tervszerűbb munka eredményeképpen javult a munkások, fiatalok, nők aránya és a képzettség színvonala, e párt-, társadalmi-, és ^ tömegszervezeti funkciókban. Jelenleg a párt megválasztott tieztségviselőinek összetételében 40 %, szakszervezeti tisztségviselők közül 60 %, KISZ szervezet tisztségviselők közül 47 % a nők aránya. Fentieken túl, folyamatosan erősödik a nők politikai,- közéleti tevékenysége is, mind nagyobb mértékben részt kérnek és vállal­nak a politikai feladatok végrehajtásából. Ebben nagy szerepe van az ideológiai képzés tudatformáié erejének, a szocialista brigádmozgalom nevelő hatásának is. A vállalat párt-, társadalmi- és gazdasági vezetői gondot fór­­ditenek a nők fokozatos előléptetésére is. Míg 1970-ben esek a vezetők 3,4 %-a volt nő, ma már a vezetők száma a Törzsgyár + VTG-ben felsőszintű vezető 92-ből 8 fő nő, középszintű vezető 290-ből 66 fő nő, alsószintű vezető 347-ből 37 fő nő összesen: 729 fő ebből nő 111 fő - 15 %. A fentiekből megállapítható, hogy a pártbizotteágnak még nagyon sok tennivalója ven a női vezető káderek képzése, kinevezése terén. Jövőben is inkább előtérbe kell helyezni a következetes, céltudatos nevelőmunkát a női munkatársaknál is, a kiválasztás­nál pedig határozottabb, bátrabb káderpolitikát kell-alkalmazni. ________________________________ ^ YY 1 i Y,_____________ l... - .________________ _ „ _ .- 8 - * fe|5®3í'

Next

/
Oldalképek
Tartalom