Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.9.a/6)

1965-05-07

1 ellen az USA folytat. A szocialista országok megegyeztek a szükséges segítséget meg­adják a vietnami népnek. Ennek megvalósítását a kinai kormány meghiúsította. Arról is beszélni kell, hogy miért nem segit a szocialista tá­bor a vietnami népnek. A segítséget a szocialista országok el­határozták, ez később került megvalósításra. Ennek egyetlen oka a kinai elvtársak helytelen politikája. Amikor Koszigin elvtárs látogatást tett Vietnamban megállapodtak abban, hogy mire lenne szükségük. Még hazatérte előtt intézkedtek, mintegy 5o repülőgép készen állt. ezeknek a regpülőgépeknek Kina feletti átrepülését Kina megakadályozta azzal, hogy őket is megtámad­hatják. Egyik oldalon megakadályozzák a fegyverek átszállítását, gb másrészt gyalázzák a Szovjetuniót, mert nem ad segítséget Viet­y namnak. Ezért elitélik a kínaiakat, még a nyugati államokban is. A fel­háborodás hatására a kínaiak belegyeztek, hogy a szükséges fegyvereket vasúton átszállítsák Kina területén, ez azonban késést jelentett Vietnamnak. A fegyverek kezeléséhez jól képzett személyzet szükséges, a bo­nyolult fegyverektől a hagyományos fegyverekig mindent hasz­nálnak. . .X­A Szovjetuniónak az a kívánsága és kérésé a bonyolult fegyverek kezelésére szovjet elvtársakat küldenek Vietnamba, akik a kato­nákat a fegyverek kezelésére megtanítják. A kinai elvtársak meg­akadályozták a szovjet emberek átutazását, azzal a kifogással, hogy a Szovjetunió maga befolyása alá akarja vonni Vietnamot. A helyzet tragédiája áoban van, hogy a vietnami háború a kinai­­akat is közvetlenül veszélyezteti, ennek felismerése nem elég világos a kínaiak előtt. ■ 1 S fi Két elképzelés van, az egyik a szocialista tábor elképzelése, a másik a kínaiak elképzelése a vietnami háborúval kapcsolatban. A Szovjetunió és a szoc. tábor véleménye: el kell folytani a lokális háborút, azonnali tárgyalások megkezdésével. Kínaiak véleménye: a háború úgy is elkerülhetetlen, mert az imperializmus természetéből törvényszerűen fakad, nem látják annak lehetőségét, hogy Kina, Szovjetunió, Vietnam kormányainak együttes fellépése tárgyaló asztalhoz kényszerítheti az USA képviselőjét. , Erre a nyugati kapitalisták is felfigyelnek, nyilvánosán terege­tik a kínaiak elgondolásait, ugyanakkor az Egyesült Államok arra kalkulál, hogyan lehetne nagyobb kockázat nélkül folytatni ezt a háborút. „ „ , , _ A kinai politika végső célja, hogy eloidezze az USA es a Szovjet­unió összeütközését. Ezt csak kalandor politikának lehet nevezni. 1 I A kínaiak is adnak Vietnamnak segítséget, de azt politikai nyo­másra használják fel, arra kényszerítik a vietnami elvtársakat, azt fogadják el az Szovjetuniótól, amit ők akarnak. I 1 .-irá* WSm 1 1 * I 1 I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom