Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.9.a/6)
1963-11-21
I Tapasztalható pártszervezeteink tudatformáló tevékenyaégévé] kapcsolatban igyekeznek differenciáltan -foglalkozni a dolgozók nevelésével. Ezt bizonyítja, az orvosok ős pedagógusok részére beindított különböző tanfolyamok. Ezen a területen az utóbbi időben bizonyon lazulás tapasztalható, a legutolsó megbeszélésen elég gyér számban vettek részt az orvosok éa pedagógusok, ami mutatja, hogy pártvezetősőgek eziránvu munkája l.azult. A PB megállapította azt is, hogy az utóbbi időben több elméleti kérdés került napirendre, amelynek célja az volt, részben tájékoztassuk a párttagságot, részben neveljük. így került napirendre a háború és béke kérdése, a nemzetközi munkásmozgalom vitás kérdése, a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatos kérdések, Minden pártszervezet foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. i ' A PB. úgy értékelte, hogy ezek az elméleti jellegű taggyűlések betöltötték feladatukat, felkeltették a párttagság érdeklődését, 'indezt úgy lehet értékelni, hogy párttagságunk igényel meghatározott időszakokban elvi jellegű kérdéseket is, ezeket egyszerűen közérthető nyelven tárgyaljuk. P.B. tovább megállapította azt is, hogy a pártszervezetek törekedjenek arra, hogy a tudatformáié tevékenységet folyamatosan gyakorolják. Minden pártbizottságunknál és csúcsbizottságunk .ellett működnek agitádós bizottságok és elméleti tanácsadók. Volt ahol a pártvezetőség ezeket az elméleti tanácsadókat és agitáciés bizottságokat megfelelően igényelte, ezek a bizottságok regfelelő elvi segítséget tudnak nyújtani a pártszervezetek részére. Megállapítható, i hogy ezekben a bizottságokban magas marxista felkészültséggel biró elvtársak vannak, akik különböző elvi politikai kérdéseket a. helyezi- . ||§: nen mag tudnak válaszolni. Ezzel elő tudják segíteni a fejlődést. Ott ahol tájékoztatják őket ott meghatározott eredményeket érnek el. Tapasztalható, egyes pártbizottságok mellett működő bizottságoknak a közösen kidolgozott intézkedések alapján sikerül megfelelő.irányba terelni néhány téves elméletet. Sajnos ez a gyakorlat nem általános. IrjKs Vannak olyan tapasztalatok, hogy ezek a bizottságok csak papíron szerepelnek. Vannak pártbizottságaink;*, ahol papíron szerepelnek, ezek a tanács D adók, gyakorlatilag azonban nem működnek, nem tájékoztatják őket, nem kapnak konkrét feladatokat. így munkájuk elszürkül, eredménytelen. Az ilyen pártvezetósi módszer alkalmas arra, hogy néhány olyan módszert alkalmazzanak, amely idegen a marxizmustól. Ennek a pártvezetés égi módnak köszönhető, hogy pártszervezeteinél az agitáciés bizottságok, akiknek feladatuk lenne, a megfelelő reális tájékoztatást, hangulatot felvenni, sokszor egy ember véleménye alapján alakítanak ki véleményt, jj Ez alkalmas arra, a felsőbb szervezeteket félre tájékoztassák és lehetetlenné teszi,azt, hogy elvi politikai kérdések gyakorlatéban segítséget tudunk nyújtani a helyszínen. A PB. megállapítja, hogy pártszervezeteink ilyen irányú tevékenysége elég szines és nem mondható eg- értelműnek. Pártbizottságunk továbbá megállapította, hogy a tudatformáló tevékenység területén a pártbizalmiak és pértcsopprtok területén értükkel a legkevesebb eredményt. Nem mondhatjuk, hogy nem foglalkoznak. Általános tapasztalat, hogy a pártbizalmiak níunkáj áriák fő részét még mindig a bélyegek kiosztása, a tagdijak összeszedése, egyes rendezvényekre való mozgósítás meríti ki. Kevesebbet foglakoznak különböző területeken lévő téves nézetekkel, lógással és kevésbbd lépnek fel a párttól idegen nézetek,gyakorlat ellen. 8 ! M: í I -i . . /.