Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.9.a/6)

1963-05-10 / titkári értekezlet

Mit rögzít. a szervezeti szabályzat: Párt működésének alapelveit.^/Célkitűzéseit a program rögzíti/. Továbbá, hogy a kommunista párt szükségesnek tekinti a szervezettséget, i szervezett erő nélkül nem lehet győzni a munkásosztálynak a kapitalista I 1 Viszont a hatalom kivivása után nem lehet szocializmust szervezett erő nélkül építeni. A párt szükségesnek tekinti a szervezettséget. A párt működésének alapelvéhez tartozik, hogy a kommunista párt szerve­zete nem egy halmaza, hanem meghatározott, alá ós fölé rendeltségben van. Azt rögzíti, hogy van Központi Bizottság, vannak különböző párt­­szervek és itt meghatározott törvények uralkodnak. A felsőbb pártazervek határozatait az alsóbb pártszerveknek végre kell hajtani. A pártszervezetek hatáskörét, konkrét feladatát rögziti. A pártnak ós a tömegszervezetnek egymáshoz való viszonyát, hogyan irá­nyítsa a párt, amely a hatalom magva, a legfelsőbb csúcsai össze vannak forrasztva. Meghatározott a viszony a párt és az állami szervek között. ^ Gazdasági vezetőket beszámoltatják, termelés pártéilenőrzósét gvakorol­­j ák. Rögziti a párttagok jogait és kötelességeit. Kommunistának annyit jelent, mint meghatározott kötelességeket vállalni. A kommunistáknak megha­tározott kötelességeik ós meghatározott jogaik vannak. A szervezeti szabályzat ezt rögziti prontrél pontra. Ezt be Jeli tarta­ni, mert ha nem tarjuk be, akkor ezáltal vétünk a párt törvénye ellen, ezáltal gyengitjük a párt üitőerejót, hogy a párt szervezeti szabályza­­tát megsértjük. Összefoglalva azt lehetne mondani, a párt szervezeti szabályzaténak be­tartása erősíti a párt egységét, a vezetés és a tagság kapcsolatát, össze­­f arrottságát. Demokratikus centralizmus kérdése. Két elemből áll: centralizmus ós demokrácia. Ezt nem lehet elválasztani egymástól. A pértde okrácia hivatott arra, hogy az akarategységet biztosítsa, a párt tagság véleményét őszintén, szabadon, bátran kinyilváníthassa. Pártdemokrécia nélkül nincs erő, amelyet centralizálni lehet. A párton belüli demokrácia lényeges vonása,y alapját képezi a pértszer­­vek ós minden egyes kommunista öntevékenységének. A párt önkéntes har­ci szövetség, az önkéntességet a demokrácia biztosítja, hogy harci szövetség, azt a centralizmus biztosítja. Demókrácia legfontosabb elemei, mit jelent a pártmedokíácia. ^egfontosabb eleme, hogy a párt minden vezető szervét, kezdve a Köz­ponti Bizottságtól, egészen az alapszervezeti vezetőségekig demokrati­■ j I I I ’ -Í * ^ jjf ' *v-i .. . x

Next

/
Oldalképek
Tartalom