Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1988-02-04
újak is létesültek. A sportirányitásban bekövetkezett szervezeti és tartalmi változásokkal összhangban megkezdtük a diáksport nagyszabású átalakítását. Kedvezőnek tartjuk azt is, hogy kerületünkben van egy olyan rövid- és középtávú terv a sport fejlesztésére, mely megalapozottságával cselekvési programja lehet mindazoknak, akik a jövőben is együtt akarnak dolgozni velünk Újpest sportéletének fejlesztéséért. A tömegsport és a diáksport színvonalának emelése érdekében az alábbi feladatok végrehajtásé- Tegyük tudatosabbá és szervezettebbé a diáksport mozgalom irányítását. E munkához a diáksport szervezéséért felelős tanácsi te apparátus mellett a tantestületek segítségét is meg kell nyernünk. A működő és majdan megalakuló DSE-k, DSK-k csak így tudnak az eddigieknél jelentősebb követelményeknek megfelelni.- A sportegyesületeket tegyük érdekeltebbé annak érdekében, hogy sporttelepeiket adják oda a diáksport céljaira. Segítségük nélkülözhetetlen a közel 2o.ooo tanuló és az ugyancsak nagyszámú felnőtt lakosság rendszeres sportoltatásában. A KISZ, a MUSZ, az MHSZ, a HNF, vagyis minden ebben tenni tudó szervezet mozgósítsa az ifjúságot egészségük megőrzésére és az ezt szolgáló tömegsportra!- Támogassuk a lakóterületi sport egyesület ele pénzügyi önállósága megteremtése érdekében szükséges törekvéseket. Szervezzenek te ra®g több sportprogramot, sporttanfolyamot, nyári napközis táborokat. A Pozsonyi úti fedett szabadidő centrumot átadása után döntően az ifjúsági szabadidő és tantervi oktatás szolgálatába kell állítanunk.- A versenysportra fordítható pénzeszközöket az utánpótlás nevelésére is gondot fordító sportegyesületek támogatására használjuk fel. Összegezve elmondhatjuk, hogy a meglévő nehézségek ellenére kerületünkben a sportélet fejlődő tendenciát mutat. Ezen eredmények eléréséhez jelentős segítséget nyújtott a IV.kerületi Pártbizottság, a IV.kerületi Tanács vezetése valamint a társadalmi szervek. A segítséget ezúton is köszönjük és továbbra is igényeljük. Budapest, 1988. január 15. Készítette: Pétery Pál Bp.Főv. IV.ker. Tanács Testnevelési és Sportfelügyelőség I vez'tóje _-----------------------------—— — i 1 . . 1:7 v í ■ '' ' ■ ’Á f ‘ ' I