Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1986-10-02

Az apparátus nagy hányada az elmúlt évtizedben kicserélődött, A legnagyobb mértékű változás az 1980-85 közötti időszakban volt, A cserék többsége időszerű és tervezett, leggyakoribb oka nyugdíjazás, illetve más párt vagy gazdasági funkcióba ke­rülés volt. A jövőben szükséges, hogy az apparátus - célszerű keretek között - jobban stabilizálódjon. A tervszerű kádermoz­gás az utóbbi években túlzottan egyirányúvá vált, a "kifelé" mozgás szervezettebben dominál. Az üzemi, intézményi pártszer­vezetekkel közösen a "befelé" mozgást is sokkal előkészítetteb- O ben, tudatosabban kell végezni. A nehezebbé váló apparátusi utánpótlás okai többirányuak, ezek közül jelentős a szakmai 8 továbbfejlődés "féltésének" túlhangsúlyozása, és az idevonat­kozó jövedelemszabályozás rendje, amely nern teszi lehetővé je­lentősebb plusz keresetek megszerzését. A kerületi függetlenített pártmunkások alkalmasak feladataik ellátására, eredményesen járulnak hozzá a párt határozatainak helyi megvalósításához. Megfelelő mozgalmi tapasztalattal ren­delkeznek. Az elmúlt években végbement cserék során azonban be­kerültek az apparátusba viszonylag kevés pártmunkás gyakorlat­tal rendelkezők is. Ez átmenetileg gondot okozott a munkában, a megfelelő hatékonyságú tevékenység végzéséhez viszonylag hosszabb időre, türelemre és segítségre volt szükség. A kerületi Pártbizottság hatáskörébe tartozó 11 tömeqszervezeti vezető körében az 1973. óta eltelt időszakban jelentős volt a cserélődés. A legnagyobb mértékű cserére a kerületi KISZ Bizottság titkári funkciójában került sor /1975-1986-ig ötször volt személyi változás/. Ezen belül is jelentős mozgást hozott az 1982-1986 közötti időszak, a négy év alatt háromszor került sor titkár váltásra. ... f• -u '’J ‘‘

Next

/
Oldalképek
Tartalom