Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1985-10-03

r A .lakosság szociális ellátása, ezen belül is a nyugdíja­sok'helyzete'az elmúlt időszakban az érdeklődés homlokterében állt. 1983-ban párt, állami és társadalmi szervezetek testü­letéi tárgyalták a kerületben élő nyugdíjasok életkörülményeit, közéletben való részvételüket. Kerületi feladatterv készült a nyugdíjasok körében végzendő munka továbbfejlesztésére, mely­­^ 4 A pártvégrehajtó bizottság állásfoglalása alapján külö­­\ £ nős figyelmet kell fordítanunk szociálpolitikai munkánkra. Az előterjesztés funkciója e munkáról tájékoztatás. gJÍ* A szociálpolitikai szempontból leghátrányosabb helyzetben X©| élő kis-nyugdijasok körében felderítő munkánk javult,' eredné-1983-ban a Szakszervezetek Bp. Tanácsának kezdeményező- J| sére a fővárosban felmérésre került a 9o éven felüliek, vala­mint a 238o,-Ft alatti nyugdíjjal vagy járadékkal rendelkezők köre. A felmérés személyes beszélgetéseken alapult, lakásukban keresték fel az érintetteket, és kérdőívet töltöttek ki, mely­ből a legfontosabb körülményekre, a segítségadás szükséges­ségére lehetett következtetni. 1 m SII E felderítő munka eredményeit, intézkedéseinket mutatja az l.sz. melléklet. Nyilvántartásunkba és hatókörünkbe vontumc mintegy 682 főt, a címjegyzékben szereplők 23 %-át. . y X • ' • • UteAl* .1.985. januárjában a Minisztertanács 3295/84. sz. hatá­rozatának megjelenése után, a folyamatban lévő munkák ré­szeként a társa-dalmi támogatásra rászoruló csoportok hely­zetét az eddiginél részletesebben feltáró, az életkörül­ményeket rögzítő felmérést kellett végeznünk. Célja, hogy ,.a helyi tanácsok teljeskörü információt nyerje­nek a területükön élő idős, alacsony jövedelemmel rendel­kező emberek életkörülményeiről, az indokolt szociál-is támogatási igényekről, valamint, hogy az egyéni, személyre szóló támogatások egészítsék ki a normativ ellátással nem, vagy csak részben kielégíthető valós szükségleteket, így ha * ' • I jj FH 1 ipun J. [ ... i

Next

/
Oldalképek
Tartalom