Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1984-05-24

Párttagságunk döntő többsége becsülettel tesz eleget ön­ként vállalt kötelezettségeinek, példát mutat a gazdasá­gi munkában, teljesiti vállalt partfeladatat. A pártalapszervezetek igyekeznek megelőzni a fegyelem­­sértéseket, személyes beszélgetés, vezetőségi ülés vagy taggyűlés keretében felhivni a figyelemét az előforduló hibákra. A kollektíva nevelő tevékenységét tovább kell azonban erősiteni és minden területen jobban kell érvé­tt nyesiteni a névreszoló dicséretet ill. bírálatot. ' fi®:? SMfjí' III. A tömegszervezetek pártirányitása Pártbizottságunk a tömegszervezetek pártirányitásában alapvető feladatának tekinti az elvi alapokon nyugvó, a politikai eszközökkel, az ott dolgoz kommunisták ut­ján történő irányítást. tt A gyakorlati megvalósításban módszerként alkalmazzuk a politikai célok, feladatok megjelölését, az állandó koordinációt, a konkrét segítségadást, a kommunisták beszámoltatásán keresztül az ellenőrzést. A politikai, személyi feltételek megteremtését a szervezetek sajátos működéséhez. Megítélésünk szerint pártszervezetünk működési területé­hez tartozó tömegszervezetek és tömegmozgalmak pártirányi­tása fejlődött, a velük való együttműködés erősödött. A pártirányitás során arra fordítottuk a fő figyelmet, hogy a XII. Kongresszus és az üzemi pártértekezlet hatá­rozatainak végrehatásában differenciáltan, sajátos funkció­juknak megfelelően vegyenek részt. R ____________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom