Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1984-05-17

ej Kiemelten foglalkozik a párt tömegkapcsolatának, tömeg­befolyásának erősítésével, a pártpolitikai munka nyitott­ságának, mozgalmi jellegének erősítésével a lakosság kü­lönböző rétegei körében, f,/ A körzeti pártalapszervezetek eddigi jogkörét meghagy­va, segiti önállóságuk további megszilárdítását, befo­lyásuk, tekintélyük növelését, g,/ A pártvezetőség állást foglal, véleményt mond, hataro-0 zatot hoz a IV. kér, PVB, felhatalmazása alapján:- politikai szervezeti és személyi kérdésekben,- lakóterületet érintő fontosabb átfogó gazdasági, egészségügyi, közművelődési, kulturális, stb, fejlesz­tési tervekről. Ezek végrehajtását kezdeményezően se­giti, h,/ Intézkedést kezdeményez a kerületi Pártbizottság, állam­­igazgatási, tömegszervezeti vezetők felé minden olyan esetben, amikor azt a lakóterületen élők életkörülményei, jogos igényei szerint indokoltnak tartja, i,/ Rendszeresen informálja a IV, kér. PB. /illetékes titka­tt rát, instruktorát/ minden olyan hangulatról, jelenségről, amit politiísailag fontosnak tart, illetve amiről a felsőbb pártszervek és a PB. képviselői tájékoztatást kérnek. j./ Tagfelvételi jóváhagyással és fegyelmi jogkörrel nem rendelkezik, 2./ A Lakóterületi Pártvezetőség tagjai egyenlő jogokkal rendelkeznek. Kollektivan és személyesen is felelősek a pártpolitikai célkitűzések helyi megválósitasáért, 0/ . <Jo f L__ __ _____________________________ JJ. \ í.

Next

/
Oldalképek
Tartalom