Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1983-01-06
Závori László elvtárs Célunk az, hogy a klubba különböző érdeklődésű, korosztályú emberek találkozzanak egymással és hassanak egymásra. Szándékosan is irányítottunk oda különböző rétegeket. Javaslom, hogy továbbra is ezt folytassuk. A párttagság, illetve társadalmi aktívák előtt ismertetni kellene a klub működésének lényegét. Magam is tapasztaltam, hogy az ifjú és az idősebb generáció nem talált in$gí|wu’ Ha ezt szervezett formában nem csináljuk akkor teljesen elszakadnak egymástól. A KISZ kerületi Bizottsága tartsa fontos feladatának, hogy patrónusa legyen a klub életének. A vezetőségbe is érvényesíteni kell a generációs elvet, vegyenek részt benne fiatalok is. A körzeti pártszervezeteket is mozgósítani szükséges. A klub foglalkozások decentralizálása nem megoldható. A kísérleti esztendőt lezártnak tekintem. A havonkénti meghívást a klub foglalkozásokra kizártnak tartom, mert nincs rá anyagi fedezetünk. Készüljön el a konkrét éves program, melyet küldjünk ki a mintegy 600 elvtársnak, a pártszervezeteknek, ifjúsági szervezeteknek, tömegszervezeteknek és a maguk csator■I ■ ; ■ náján hozzák a mozgalmi emberek tudomására. A kerületi Pártbizottság egy-egy titkára, politikai munkatársa továbbra is vegyen részt a programokon, de osszuk be a kerületi társadalmi, Ü4 állami szervek vezetőit, illetve mozgósítsunk egy-egy körzeti pártszervezetet. A 2 hetenkénti programmal nem értek egyet, a havonta egyszeri lehetőséget elégnek tartom. Egyik hónapban legyen kötetlen klub nap, másik hónapban pedig szervezett foglalkozás. Az összetételt teljes egészében nem lehet felmérni. A programjavaslattal kapcsolatban: februárra javaslom TV müsorpolitika helyett egy tájékoztatót a gazdasági helyzetünkről, melyet szívesen megtartana dr.Kapolyi László ipari államtitkár. Az MTV müsorpolitikáját meg lehetne tárgyalni júniusba. Novemberbe pedig a zárójelbe tett témát tűzzék napirendre, melynek előadója lehet Keztyüs elvtárs. Ezt össze lehetne kötni gyárlátogatással. _________________________A______________ _ | r.