Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1983-08-18
A osapatok turisztikai tevékenysége nem fejlődött megfelelően az eltelt években. A rendszeresen meghirdetett csapatszintU túrákon I Az őrsi, rajkeretben szervezett túrák ritkák. Ugyanakkor sok álta- jfe lános iskolás korú gyerek tagja valamely természetjáró szakosztálynak, illetve jár szüleivel rendszeresen túrázni. A "Tár a természet”, "4 évszak - 4 túra” mozgalmak elterjesztése érdekében fel kell vennünk a kapcsolatot a IV, kerUleti Természetbarát- I szövetséggel, akik túravezetői tanfolyam megtartásával, programajánlattal segíthetik a osapatok munkáját. O Fontos helyet foglalnak el a osapatok programjában a nyári táborozások, melyek folytatása, illetve befejezése az úttörőévnek. Egyre inkább érvényesül a következő mozgalmi év előkészítése is programjaiban. A osapatok elsősorban a kerUleti váltótáborra alapoznak, de jelentős fejlődés tapasztalható a vándor, illetve önálló osapattábor szervezésében. Velencén a kerUleti táborban évente mintegy 1300 pajtás tölt el 10 napot tartalmas, játékos táborozás közben. Az utóbbi években oseretáborozás keretében csehszlovák, bolgár, lengyel, német úttörők is táboroztak, melynek következtében színesebbé vált a táborélet, és sok nemzetközi úttörőbarátság született. p A vándortábor mozgalom népszerűségét jelzi, hogy évenként emelkedő létszámban indulnak csapataink vándortáborozásra. A csapatok egész nevelőmunkája sűrítve jelentkezik egy-egy 10-14 napos útvonal bejárása során. A jövőben még inkább szorgalmaznunk kell az önálló csapattáborok szervezését, hogy mind több pajtás jusson el rövidebb-hosezabb időre táborba. A gazdasági körülmények nehezedése miatt emelkedtek a részvételi költségek, de az úttörőcsapatok ezt igyekeznek mérsékelni, /elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekek esetében./ Jelentős létszámú gyerek nyári foglalkoztatása biztosított a kerületi napközis táborban. Az egésznapos színes programban a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelő szakköri foglalkozások, előadások, kirándulások szerepel________mim ----- i — ■ ■ i i i n i _—■■■ fta Íj , m i íí Ú'' ij/ © I r.