Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1982-09-30
befogadóképességűre tervezték a nagytermet, mellyel a Tanács egyetértett. Kérdést tesznek fel: Filipszki János, Egri Edit, Bandzsók Sándorné, Csizmár Gábor, Závori László. Kérdésekre válaszol: Kovács Ferenc, Salgó Románné. to Hozzászólások : Keztyüs József elvtárs p A tervező véleménye szerint a 300 főt befogadó nagyterem átalakítható 400-450 férőhelyessé. A Tanács mindenképpen járjon el ez ügyben. A Tanács készített ütemtervet az építésre vonatkozóan még 1981. februárjóban, mely tartalmazza a legfőbb csomópontokat és gyakorlatilag ezeket a határidőket tartják az illetékesek. A vállalati pénzeszközök nagyobb részére majd csak 1984-ben lehet igazán számítani. A vállalatok döntően anyagot fognak biztosítani, melyet a generálkivitelező számlájáról majd törölni kell. A kerületi Pártbizottságnak nem szabad azt elfogadni, hogy 1985. I. félévében készül el az épület, hanem 1984. november 7-re kész kell hogy legyen. A generálkivitelező vezérigazgatójával, párttitkárával október végén, vagy november elején le kívánunk ülni, hogy megbeszéljük a határidő ponto- 0 sitását és egyéb felmerült kérdéseket. Filipszki János elvtárs Az anyagban feltüntetett vállalatok közül - akik helyiséget, illetve üzletet igényeltek - csupán 1 járult hozzá anyagilag a Kulturház építéséhez. Ezért forszírozni kell, hogy valamilyen módon járuljanak hozzá. Ez nem fix áras építkezés, ezért ha áremelkedés következik be, akkor számítani lehet a költségek felemelésére. A Budalakk csak a kulturház épületének építéséhez tud támogatóst biztosítani,- az üzletsor nem lehet benne. Csizmár Gábor elvtárs Mi a szakmai programot nem véleményeztük, csak a végleges terv készülésekor kaptunk tájékoztatást. Amikor a közművelődési elképzeléseket véleményeztük, akkor született állásfoglalás a r