Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1981-01-22
galmazzák az átjelentkezésüket, akkor inkább a párttagság megszüntetését választják. Ez főként akkor gond, ha hónapokig, évekig a szervezet nem is számíthat a nyugdijas párttagnak a szervezeti életben való részvételére. Sajnos több helyen a hiányzók döntő többsége közülük A körzeti pártszervezetekben, főleg a lakóterületen végzett politikai munka értékelésére szorítkoztak. Értékelétk a területen lévő tömegszervezetekkel való együttműködést. A pártvezetőségek nagyon kritikusan értékelték a tagság munkáját. Szinte kivétel nélkül igényként fogalmazódott meg, hogy a tagfa ság a jövőben aktívabban, nagyobb arányban ós ne csak kampányszerűen vegyen részt a feladatok végrehajtásában. Összességében megállapítható, hogy az alapszervezetek döntő többségében sikerült megoldani azt, hogy a beszámolókban a párt politikai ós szervezeti életének sokoldalú elemzése kerUlt előtérbe, nagy hangsúlyt kapott a politikai nevelő munka eredményeinek és gondjainak feltárása. Visszatértek a legutóbbi taggyűlésen meghatározott feladatok értékelésére. Többségükben visszaadták az egyéni beszélgetések és pártcsoport 0 értekezletek során elhangzott észrevételeket, bíráló és elismerő véleményeket, vagy javaslatokat. A beszámolók végén összegezték az elért eredményeket és kihangsúlyozták a legfontosabb tennivalókat ós sok helyen határozati pontokba is foglalták. III. A vitákban a hozzászólók döntő többsége kifejezte elismerését és egyetértését a beszámolók tartalmával és a határozati javaslattal és a pártmunka minden területét érintették. A hozzászólásokat az őszinte, kritikus hangvétel jellemezte. Ahol az aktivitás nem érte el a kívánt mértéket, ott azt azzal magyarázták, hogy az egyéni beszélgetéseken, pártcsoport értekezleteken már "levezették" aktivitásukat. CT ,CT. XL ^ j