Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1981-01-22

További 8 szervezetben az MSZMP KB és a Bp—i Pártbizottság is képviseltette magát. Egyrészt tolmácsolták az irányité pártszervezet véleményét, másrészt széleskörű tapasztalato­kat szereztek az alapszervezet! munkáról, ezzel gazdagítva © személyes és a testületek ismereteit, tájékozottságát. | II. A beszámolók főbb tartalmi, formai jegyei. I A beszámolókat általában az eddigi gyakorlati tapasztalatokat gj! és az irányité pártszervek útmutatásait felhasználva, a helyi to sajátosságokat figyelembeváve készítették el. Foglalkoztak a beszámolók a pártélet valamennyi területével kritikusan és önkritikusan. Általában érezni lehetett, hogy az elmúlt évektől eltérően szélesebb információs bázisra épületek, egyéni beszélgetések, a pártcsoport értekezletek elősegítették a kollektivabb készi­­t ési módot. Úgy értékelhető, hogy a beszámolók döntő többségében a párt­munka különböző területei közötti arányok megfelelőek voltak. A kerületi PB többszöri felhívásának és annak az objektív helyzetnek hatására is, hogy még nem álltak rendelkezésre a vállalati mérlegadatok politikusabbak voltak a gazdasági ér­tékelések. 0 Amellett, hogy meg kell az állapítanunk, hogy nagy és kollek­tív munkával összeállított 3o-5o perces terjedelmű színvonalas, arányos beszámolók hangzottak el, nem következett be olyan mértékű változás a beszámolók stílusát illetően, mint amire felhívtuk a figyelmet. Tapasztalatok:- Annak ellenére, hogy általában az egyéni beszélgetések is alapul szolgáltak a beszámolók készítésében, mégis előfor­dult, az, hogy ez kisebb mértékben érződött több beszámoló hangvételén, mint az egy emberközpontú értékeléstől elvár­ható lett volna. W j . , A " .A"

Next

/
Oldalképek
Tartalom