Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1979-12-06

téséré. Az intézkedéseik nyomán számos, korábban rejtve maradt bűn­cselekmény tettesét sikerűit felderíteni, A jogpropaganda tevékeny­ség is jelentősen hozzájárult a népvagyont károsító jogsértések meg­előzéséhez, azonban a területen elkövetett bűnöse lelemények száma nem csökkent, az okozott kár egyre növekszik. Ezért továbbra is fokozni kell a társadalmi erők, a munkahelyek dolgozói, az egész lakosság to­vábbi összefogását, hogy a közvagyon még hatékonyabb védelmét bizto­sítsuk, A turizmushoz kapcsolódé bűncselekmények száaá elenyésző. Főleg dbvi­. za, vagy vámszabálysértések szerepelnek, A kerületet leginkább foglalkoztató kérdések egyike a kerület közieke­­désl rendje, A forgalom kerületűnkben növekedett, A tömegközlekedés 0 fejlesztése, a gépjárműpark növekedése, az útviszonyok alakulása, az építkezés és az ezzel kapcsolatos kényszer-elterelések miatt csak kor­látozottan érvényesül a közlekedési fegyelem. Kerületünkben a közleke­dés biztonsága jó. Az elmúlt években a sérüléses közlekedési balesetek száma csökkent, ezen belül a halálos baleseteké is, de változatlanul szaporodik az ittas vezetők száma. Az ittas vezetőkkel szembeni szi­gorú intézkedés csökkenti a vétségek számát, S81SIÉ tl4S54'te/ A Közlekedésbiztonsági Tanács is a rendőri szervekkel közösen jelen­tős baleset megelőző munkát fejtett ki. Közlekedési propagandájuk köz­vetlenül a lakosság egynegyedéhez jut, a hírközlési szerveken keresz­tül pedig a közlekedésben résztvevő valamennyi személyhez eljut. Kerületűnk általános rendjének, köztisztaságának javulása még nem kie­légítő, Tovább javítása fontos feladatot jelent mindannyiunknak. A Párt­­bizottság kezdeményezésére, az állami és társadalmi szervek a kerület rendjének és tisztaságának érdekében tett intézkedési terveket haté­konyabban kell végrehajtani, mozgósítani kell a kerület egész lakossá­gának segitőkészségét, hogy tovább javítsuk a rendet ás a tisztaságot is. A lakossággal való eredményesebb és közvetlenebb kapcsolatot segiti elő az újjászervezett körzetmegbizotti szolgálat. Nagyobb aktivitás­sal ás közvetlenebb módon tudják a körzetük lakosságét bevonni a meg­t j - - ■ -...............................■■■■■’ . ____-CT - - _ CT . . - .fi. ■ . .t

Next

/
Oldalképek
Tartalom