Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1979-01-11
brigádtagokat képeznek elsősorban, de ezek mindenképpen a közéleti ; J| tevékenységet végző nők körét jelentik. Jénák mondható a képzésen, továbbképzésen résztvevő nők érdeklődése, aktivitása. Vannak azonban olyan negatív tapasztalatok is, pl, esetenként erős passzivitás észlelhető még a fiatal, gyermektelen nődolgozóknál, jelentős számuk nem vállalja a magasabb végzettség megszerzését, stb. Ez előfordul - ami bizonyos fokig érthető - gyermekes nőknél is. Igen pozitiv a szakmai továbbképzés terén elért eredmény, a szakmai úgynevezett minimum tanfolyamokon való részvétel. A Duna Cipőgyárban pl. 1977-1978-as oktatási évben a felnőtt szákmunkás tanfolyamon 103 fő, a Bőripari. Vállalatnál a timár-szakmun- fo kás tanfolyamon 100 főből 54 nő vesz részt, a Pannónia Szőrmeárugyár szőrmekikészitő tanfolyamán 28 főből 17 nő vett részt, a BUBIV kárpitos tanfolyamán 20 főből 17 nő végzett. Az előző időszakhoz viszonyitva fejlődés mutatkozik az altalanos iskola 8 osztályának elvégzését illetően. Segítették ezt a különböző próbálkozások, pl. kihelyezett osztályok létrehozása, munkaidő kedvezményben való részesítésük., A továbbtanulásra, érettségi megszerzésére, a szakmai ismeretek bővítésére - a kedvezmények és lehetőségek ellenére - a többgyermekes anyák nehezen vállalkoznak. Az üzemek feladata a megoldás keresése, pl, munkaidő alatti tanfolyamok szervezése /BUBIV/. fo A párt és társadalmi szervek vezető testületéiben megfelelő a nők aránya. Az elmúlt időszakban - egyes helyeken - kiegészítések kapcsán pedig növekedett ezekben a testületekben a nők aránya. Egyértelműen elismert az a tény, hogy a nők a vállalt funkciókat becsületesen és lelkiismeretesen látják el. Bár van előrelépés és pozitiv törekvés, azonban változatlanul lassú az előrehaladás a ttok gazdasági vezetői beosztásokba valé állitása terén. Van azonban olyan tapasztalat is, hogy a nők osaládi elfoglaltságuk és más okok miatt nem tudnak vállalni vezetői beosztást. Pontos, hogy mind a munkában, mind a közéletben érvényesülő női egyenjogúság a legerősebb kötelékben, a családon belül is hasonlóan b3;733 737 v 1b J . . A