Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1978-10-05

rererere. ---11ff . ÍS n í ' ' 1 ®Éi ■•- foAfo'Áfo/ró.® te.;.tej.'.. • : WflISIISl • 5 m A minisztérium vezetése éves költségvetésében a népgazdaság teherbíró lehetőségeit figyelembevéve jelentős milliókat költ beruházások, lé­tesítmények fenntartására, Üzemeltetésére azzal a céllal, hogy az UjpestlDózsa a magyar sportban támasztott követelményeknek mind jobban megfeleljen. Ml tettük fel különböző szerveknek, ha ez Újpesti Dózsa, akkor az újpesti név komoly tartalommal legyen megtöltve abban a vonat­kozásban, hogy Újpestnek a Dózsa legyen területe, tere ahonnan az után­pótlását nyerni tudja, ahol kifejtheti tevékenységét a tömegsporton keresztül azért, hogy a tehetséges fiatalok felszínre kerüljenek. Ml azt szeretnénk elérni mindenek előtt a verseny sportban elért ered­ményeink, ezek propagálása kapósán, hogy az Újpesti Dózsát a maga szakosztályaival, versenysportjával,elért eredményeivel legalább úgy zárja szivébe Újpest lakossága, mint történetesen Ferenováros csapatát, egyesületét. VB ülésen napirendre kerültek mindazok a fő kérdések, amelyek a magyar sportot érintik, a magyar élsportot foglalkoztatják, amelyekre választ­­ta várunk hogyan kutassuk fel a tehetségeseket, hogyan készítsük fel a nemzetközi szintre ahhoz, hogy a versenysportban, élsportban méltón reprezentálják a Magyar Nápköztársaság színeit, nocsak a részvétel le­gyen fontos egy olimpián, hanem érmekben fejeződjenek ki. Mi nem - «et kérjük és várjuk a Végrehajtó Bizottságtól, hogy pontokban foglalva mondja ki, hogy ezt a tanáos, ezt a vállalat teljesítse, ezt pedig a VB magára vállalja, hanem azt kérjük, hogy támogassa a Végre­hajtó Bizottság, az állami szervek azt az elgondolásunkat, törekvésün­ket, hogy az Újpesti Dózsa minél jobban bele tudja ágyazni magát Újpest kerületbe, Újpest ifjúságába, Újpest sportszerető közönségébe. Ezen keresztül biztosítani tudja az utánpótlás, a tehetségek felkutatását a tömegsportban. Szeretnénk sporteredményekkel, propagandával elérni azt, hogy az Újpesti Dózsa bázisa növekedjen. Az Újpesti Dózsa minő­ségi, élsporttal foglalkozik, ez a kötelessége, ezen mérik eredményeit, de a tevékenység utánpótlás tevékenységében mégis szervesen összefügg a tömegsporttal. Az utóbbi időben külön hangsúlyt helyeztünk arra, hogy a sportolók közötti politikai munka, azok politikai nevelése, életre való felkészítése szervezettebb keretek között valósuljon meg, még na­gyobb hatásfokkal jusson árvényre ha egy sportoló befejezi pályafutá­­ta sát ne álljon munka nélkül, erre a EM-ben is lehetőségek vannak. Se­gítséget nyújtunk ahhoz, hogy ki-ki érdeklődési körének, rátermett­ségének megfelelően magasabbfoku képzettséget, szakképzettséget szerezzen. Tulajdonképpen mi ezt a vonalat iskolás korban kezdjük el ápolni. Az élsportban valő eredményes részvétel olyari tudatos, tudományos mun­kát igénylő feladatot Jelent és olyan nagy áldozatvállalással jár, hogy ifjúságunk tömegei közül erre csak nagyon kevesen vállalkoznak. Ezért szeretnénk a sportiskolái rendszerben előbbre lépni, hogy a fia­talok ne spontán módon kerüljenek felszínre, hanem aki benne van tu­datos, tudományos módszerekkel legyen felkészülve az élsportra, a ver­senysportra. A kerületben a két sportegyesülét elnöke és a tanács illetékese üljön le. Itt megint nem lehet paritásos elveket figyelem­be venni, de azért valamilyen határ legyen, egymást ne keresztezzük. Bennünket is foglalkoztat, hogy az utóbbi 3 évben az Újpesti Dézsában elért eredmények a leszálló ág irányába tendálnak sok oka van ennek, látunk okokat a versenyzőink tehetségében, látunk okokat a szakembe­rek tevékenységében, felkészülésében. Szakembereink egy része már nem kápes megújítani önmagát. Itt bizonyos vonatkozásban káderkérdésről van sző. Ezekkel a kérdésekkel is foglalkozunk. Kérdésként vetődött fel a sporterkölcs. Erről a kérdésről a politikai nevelés vonatkozá­sában tettem megjegyzést, de szakosztály elnökségeink, KISZ bízott-M tt Hl ff, ^ __________________________£___________________ jlY» r

Next

/
Oldalképek
Tartalom