Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1978-07-13

, rr,. ; , — . . t £ 1 mm Az uj, vagy korszerűsített üzlet aránytalanul kevés van a kerületben* Alapelvként azt kell hangsúlyoznunk, hogy korszerű üzlet osak nagy?"^ alapterületű, széles áruválasztékkal rendelkező, fejlett értékesítési "te, li. technikával dolgozó egység lehet. Xgfo ; Az üzemelő egységek mellett az utóbbi években egyre több az időszako­­san zárva tartó boltok száma, elsősorban létszámhiány miatt. Ezt az állapotot úgy kell tekintenünk, hogy helyileg a zárva tartó boltok ugyan változhatnak, de az ok sajnos tartósnak Ígérkezik. A kereskedelem létszámgondjai a 44 órás munkahét bevezetésével erőtel­­fa iesen növekedtek. Különösen kritikus a munkaerőhelyzet az élelmiszer­kereskedelmi vállalatoknál, ahol az évről évre csökkenő létszám mellett a szakember-ellátottság is egyre rosszabb. Ennek okát abban látjuk, hogy a szükségletnél lényegesen kevesebb fiatal választja a kereskedői szakmát. A kereskedelemben dolgozók bérezése jelenleg elmarad a népgaz­daság más ágazataiból. Az utóbbi években ez a különbség egyre csökken, de szükségesnek látszik kormányszintű intézkedések megtétele a reáli­sabb bérarányok kialakítása érdekében. A meglévő üzletek technikai felszereltsége csak részben elégíti ki az eladók és vásárlók igényét, kényelmét. Az uj üzleteknél - ABC áruházak - vagy a teljesen felújított, átalaki­■ /. jl|j§. tott egységeknél megfelelő a színvonal. Az önkiszolgáló egység bevált ' és elterjedt. A vásárlók jónak tartják ezt a formát, azonban a szűk pénztári kapacitások miatt alig csökkent a zsúfoltság, a sorbaállás, > a boltokban eltöltött idő. A régi üzlethelyiségek, a kis alapterületűk, gépesltettségi fokuk, elavult berendezésük miatt nem felelnek meg a kö­vetelményeknek. Túlnyomó többségük még a jelenlegi forgalomhoz szüksé­ges raktárhelyiségekkel sem rendelkezik. Ezért gyakran nem csak a gön­gyölegeket, hanem az árukat is kénytelenek az udvaron, esetenként az utcán tárolni. Az üzlethálózat fejlesztése, technikai felszereltségének javitása leg­inkább anyagi kérdés. A közgazdasági szabályzók jelenlegi rendszere csak mérsékelt fejlesztési alapot biztosit a vállalatok számára. Ezért többségük a fejlesztési eszközöket az uj, korszerű létesítmények beru­házására fordítja. A meglévő üzletek tatarozására, a berendezések fel­_______- - ■ - -- - "A - 7 tete ....... ...:X.®: -te

Next

/
Oldalképek
Tartalom