Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1978-04-20
r megkövetelni, hogy állandó nyilvántartásuk legyen, bár az emlékeztetőkben rögzíteni kell az alapszervezetek határozatait. Nem szabad elbürokratlzáni a pártmunkát az operativitás a lényeg, de mivel vissza is kell kérdezni Ilosik elvtárssal értek egyet, hogy időnként térjenek vissza az alapszervezetek a hozott határozatok végrehajtásának kérdésére. Szükséges ez a munka, a lénye.gét kell érteni ós azzal is egyetértek, hogy szükséges volt a pártmunkának egy ilyen speoiális részterületét a VB elé hozni. Mindkét anyagban szerepel, hogy titkári tanfolyamon lennek a munkának mechanizmusát, gyakorlati módszerét megtárgyalják, ezzel messzemenően egyetértek. Salgó elvtársnő: . Nemrégen a Córnagyárban voltgu* ahol a pártértekezlet határozatáig nak vógrdhajtásáról, teljesítéséről beszéltünk, nagy súllyal szerepelt a határozat végrehajtásának kérdése. Nagyon fontos kérdésről van szó. A határozatokról ha beszélünk, vizsgájuk a végrehajtást nem lehet ettől elszakítani az alapszervezetek tevékenységét attól a mechanizmustól, amit a demokratikus-oentralizmus, főleg a oentralizmus kívánalmai megszabnak. KB hoz határozatokat, Bp-i PB, kerületi PB, üzemi PB, VB is, s mindezek rázúdulnak az alapszervezetekbe. Ez a bürokrácia felé tolja a munkát ós eltűnik a lényeg. Vannak tennivalók e tekintetben az értelmezés kér désóben, van amikor határozat helyett feladatokat határoznak meg. Azoknak a tennivalóknak meghatározása az alapszervezetekben, amely a szemlóletfomálást illeti, kicsit halványan jelentkezik. Tartalmi vonatkozásban a politikai vonatkozású oldal mintha elsikkadna. Mindig panaszkodtunk, hogy sok a határozat, s ez az alapszervezeteket nyomja, ügy Ítélik meg, hogy a XI. kongresszus óta mintha ez a folyamat javulna és az MSZMP munkastílusának az a jellemző vonása kezd előtérbe kerülni, hogy egy-egy fő területet átfogóan vizsgál, azt elemzi, arra hoz határozatot. Ez jó irány, ezt kell az alapszervezetek vonatkozásában kiaknázni és fa a helyi feladatokra jobban konoentrálni. Nekünk is az oktatásban még több segítséget kell adni az alapszervezetek számára, hogy ezt a munkát minnél jobban végezzék. Káder elvtárs: Fogadjuk el az Egyesült Izzó ós a Duna Cipőgyár PVB-nak jelentését a kiegészítésekkel, vitával együtt. Elhangzott, hogy talán könnyebb lett volna a jelentést elkészíteni, ha néhány határozat végrehajtásának helyzetéről lehetett volna beszámolni a VB előtt. Ehhez azt tenném hozzá, amikor javasoltuk a VB-nek, PB-nek, hogy nézzük meg ezt a helyzetet oélunk az volt, hogy ráirányítsuk a figyelmet e kérdésre. Sikerült elérni azt a célt, hogy e két nagyüzemben, de a többi pártszervezeteknél is ráirányult a figyelem e kérdésre. Arra hivjuk fel a figyelmet, hogy a pártmunka irányításának, szervezésének, ellenőrzésének fontos, egyik döntő eszköze, hogy milyen határozatokat hozunk, azokat hogyan készítjük elő, hogyan hajtjuk végre.Ennek rendkívüli fontosságh van. J . |j | “"f" , í 1 ............. . — mmmmmmmMMmKmmmMmmMMMMMMMMMmMMMmmmMMájj