Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1976-12-16

foglalkoznak a kommunistákkal, munkájuk, magatartásuk szempontjából is. A jelentés alapos, a hiányosságok feltárását részletesen veti fel. Hiányosságot ott találom, hogy nincs meghatározva melyik területen talál­kozunk legjobban a fegyelmi hibákkal. Ha ezt tudjuk a VB jobban meg tud­ja határozni hol kell segíteni. A tagkönyvcserével kapcsolatos egyéni beszélgetésekről volt itt jelentés, s abban nem szerepelt, hogy a be­szélgetés egyes helyeken formális volt. Olyan nem vetődött fel akkor, hogy egyes pártszervezeteknél időhiány miatt elnagyolták a beszélgeté­seket. ügy érzem ez a jelentés akkor lesz egy egész és adunk segítsé­get a párttitkároknak, akkor fogunk segítséget nyújtani, ha titkári értekezleten egy-két terület durva hibáját kihozzuk. Nekünk sok tenni­valónk van az elkövetkezendő időben is a párttagokkal való foglalkozás vonatkozásában. Pár héttel ezelőtt megállapítottuk, hogy sok azon párt­tagoknak a száma, akik régi 1946-1947-es párttagok és törlésre kerülnek. Véleményem most is az, hogy a nyugdijbamenő párttagokkal lelkiismere­tesebben kell foglalkozni. O Javaslom a Végrehajtó Bizottságnak fogadjuk el a jelentést, de titkári értekezleten sokkal több konkrét érveket, példákat kell felhozni. ;fgf§f pMr Bartos elvtársnő: Az előző évek gyakorlatának megfelelően ez a jelentése a Fegyelmi Bizottságnak részletes, elemző. Külön kiemelném - amit Német elvtárs szóban is több irányból kifejtett - hogy nem esnek a statisztika bűvö­letébe. Egy dolog, ami elgondolkoztat, hogy a munkásokon jobban "elve­rik a port". Nem tudom biztosan igy van-e. Tudni kell hol vannak azok a területek, ahol ezt tapasztalni lehet. Lehet, hogy egyes helyeken vannak ilyen esetek, de általánosságban én ezt nem érzem. . .0. Z ': Ilcsik elvtárs: Németh elvtárs kiegészítőjében úgy hangzott el, hogy a pártfegyelmi felelősségrevonás általában a bíróság felelőssógrevonása után történik fa meg. Én úgy értelmezem, hogy célszerű azt a gazdasági vizsgálati eredményt megvárni, mely a tényeket megállapítja, mert ennek alapján tudják a büntetés mértékét megállapítani. A fegyelmi munkánál minden­képpen szükségszerű a megelőző nevelő munkáról beszélni. Ez nagyon összetett dolog ós már meg kell indítani a párttag felvétele előtt. Nekem az itteni gyakorlat alapján nincsen olyan érzésem, hogy a munkásnak szigorúbban, jobban a "fejére ütünk". A statisztika alapján előfordul­hat ilyen következtetés, mert több a munkás, de zömében a párt normái­nak be nem tartásáért vonunk felelősségre munkásokat. A képzett vezető ilyen hibát ritkán követ el. Az anyagot jónak tartom, elfogadásra javaslom. I Somogyi elvtárs: A pártbizottság elé visszük a jelentést. A VB tagjai megállapították ón is meggyőződéssel mondom a párttagság erkölcsi, morális rendje és fegyelme az elmúlt években abban az irányba fejlődik, amit mi szeret­nénk elérni. Amikor a PB elé odavisszük az anyagot nekünk erre hivatkozni kell. Fel kell vetni olyan dolgokat, amelyekkel találkozunk, tapaszta­lunk a nélkül, hogy azt általánosnak mondjuk. | f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom