Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1974-12-19

rAz uj átjelentkezőkkel szemben úgy ítélem meg, hogy nagyobb türelem szükséges, hisz ők egy egészen más életformából kerül­nek a körzeti pártéletbe. Tehát nagyobb türelem szükséges velük szemben. Káder elvtárs; Én, mint tanácstag nagyon sok segítséget kapok a pártkörzettől, személy szerint Fekete elvtárstól. Látni, hogy a körzetben szer­vezett, rendszeres, aktiv munka folyik. Fekete elvtárs nagyon nagy hozzáértéssel, jó pedagógiai érzékkel foglalkozik a pártvezeto­­séggel, a bizalmiakkal, párttagokkal. Egyetértek Mezősi elvtárs­sal, hogy nagyobb tüfelem kell a körzeti pártszervezetbe átjelent­kező nyugdíjasokkal szemben tanúsítani. Egyetértek azzal a gon­dolattal, hogy a körzeti munka, a lakóterületi munka tovabb­­fejlesztese kulcskérdés. Feladatunk, hogy a jó módszereket álta­­_ lánossá tegyük. Somogyi elvtárs: MMM— " iMUte—— Javaslom a Végrehajtó Bizottság fogadja el a körzeti pártszer- ^ vezet vezetőségének jelentését, állapítsa meg, hogy reális, őszin­te, jó színvonalú volt a tájékoztató, mint ahogy a pártszerfezet tevékenysége is jó, eredményes a IV/4-es pártkörzetben. Pontosan ismeri a partvezetőség a körzeti lakóterületi munka fo területeit, problémáit, gondjait ami adódik az élet különböző szakaszaiban. A IV/4-es körzeti pártszervezet munkája teljesen összhangban van a kerületi pártmozgalom előtt álló feladatokkal, gondokkal, problémákkal. Továbbra is tartsuk érvényben, hogy a beteg, nehezen mozgó elvtársakat mentesítsük a rendszeres pártmunka végzésé alól. Az átjelentkezés kérdéséhez. Egyetértek a hozzászólásban is el­hangzott, hogy nagyon türelmesen kell végrehajtani az átjelentke­zéseknél jelentkező problémákat. Itt nem szabad elveszíteni olyan fa párttagokat, akik akarnak a párt tagjai maradni. A XI. kongresz­szus után nekünk ezzel a kérdéssel konkrétan^ gyakorlati módszerek— kel is többet kell foglalkozni mindkét részfól. Sok jó módszer, amely már létezik- általánosítani és hasznositam kell a gyakor­lati munkában.Nincs más lehetőség, mint nagyon emberségesen megoldani a párt érvényben lévő határozatát. Két eve határoztuk el az üzemek és a körzetek kapcsolatának szorosabbá tételet. Ér­demes volt, van erről sok jó tapasztalat. A pártértekezlet után ki kell munkálni, hogy a lakóhelyi körzeti pártpolitikái munkának hogyan tudunk még több segítséget adni. Megvan erfe a lehetoseg csak ezzel élni kell és ezt a kerületi PB-nek kell megcsinálni. Fogadjuk el Ilcsik elvtárs javaslatát, egyetértünk azzal, hogy a IV/4-es körzeti pártszervézet kommunistáinak, partvezetosegének és személy szerint Fekete elvtásnak ismerjük el a törekvő, jó­­célu, eredményes munkájukat, mert ez igy igaz, ebben semmi túl­zás nincs. Úgy dolgoznak, ahogy a körzeti partmunkat végezni kell. Fogadjuk el Merényi elvtársnak azt a javaslatot és kérjük fel Fekete elvtársat Írjon a Pártéletbe egy cikket a körzeti párt­szervezet munkájáról és ehhez Ilcsik elvtárs adjon segítséget. I ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom