Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1972-04-28

ság 1967-as határozata óta a kerületben nagyot léptünk előbbre. Ma már nem vitatott, hogy kell hatásköröket meghatározni. A mi­­nősitésékben is összehasonlíthatatlanul más a helyzet a koráb­bi helyzethez képest. Felvetődött, hogy le lehet-e irni minden véleményt papiron. Leírhatunk minden véleményt, ha tudnánk, hogy egy életen át együtt leszünk velük. Egyetértek azokkal, too®y_ nekünk is, de általában mindenkinek kell a megítélésbe belekal­kulálni, hogy a leirt szöveg mellett az embert is ismarni kell, mert az ember közben változik, fejlődik. Ma még nem megnyugtató, j hogy csak a káderanyagot küldjük el valakinek, mert ma ez még kevés. Vita volt a politikai megítélés, politikai szinvonal kér­désében. Álláspontom, hogy nagyon lényeges a szakmai tudás, lé­nyeges a vezetői készség, de elsődleges a politikai, nemcsak felkészülésben, hanem kiállásban, magatartásban. Amikor helyi pártszervezet és állami vezetés között probléma van annak forrá­sa általában a politikai felkészülés hiánya. A VB úgy itéli meg, hogy a jelenleg nyilvántartott hatásköri funkciók számát csökkenteni kívánatos, a határozati javaslatban is szerepel. Felül kell nekünk vizsgáltatni a hatásköri listákat és a mi köz- M mm ponti elveink, céljaink szerint kell azokat kialakítani, mert \J akkor tudunk e kérdésben előbbre lépni. Az anyag jó képet ad arról, hogy a Politikai Bizottság határozatának végrehajtásában most hol tartunk. A határozati javaslatokat el lehet igy fogadni, bár javaslom ért­sen egyet a Végrehajtó Bizottság azzal és állapítsa meg,a jelen­tés és tapasztalataink alapján, hogy a Politikai Bizottság ha­tározata óta a párt irányítás és ellenőrzés területén az állami személyzeti munkában a hatásköröket illetően jelentős előbbre­­lépés történt. Második pontként meg kell fogalmazni, hogy az alapszervezeti pártmunka hatékonyságának és színvonalának növelésénél megkülön­böztetett figyelmet kell forditani a pártalapszerve zeteknél az állami személyzeti munka pártellenőrzésére is. Ezután következne a jelentésben szereplő első pont. A második pontnál módositsubk úgy, hogy vizsgáljuk felül hol kell ezeket a csökkentéseket elvégezni. A 3»4. ponttal egyetértünk. 0 Egyetértek Major elvtárs javaslatával, hogy ismerje el a VB a Pártépitési Munkabizottság tevékenységét. A Végrehajtó Bizottság az előterjesztést a kiegészítéssel és az összefoglalóval együtt egyhangúlag elfogadta. II. napirend: Tájékoztató .jelentés a pártszervezetekben működő nőfelelősök munkájáról. ~ ~ ~ ” ~~ Kozák elvtársnő / kiegészités / A jelentésben leírtuk, hogy a textiliparnál nőbizottságok jöt­tek létre. Az Újpesti Cérnagyárban ezt nem tudtuk elérni, mivel a nőbizottság létrehozásával a szakszervezet nem ért egyet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom