Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1972-03-20
r jük fel, ahogy valóban megtörténtek. Az alapszervezetek felé kívánjuk a legnagyobb gondot fordítani, segítő tevékenységgel éa tanáccsal. Kerületünkben az elmúlt évben az összes kiszabott megelőző és hozott pártbüntetéssel együtt 171 érvényben lévő pártbüntetés van, ez a párttagságnak, 1,35 %-át teszi ki. 565 párttagot vettünk fel, 87-en kerültek ki a pártból. Ez az előző évekhez viszonyítva javulást mutat. Tak&os elvtársnő: A kerületi Fegyelmi Bizottság munkájával kapcsolatban a Bp-i Fegyelmi Bizottságnak jó a véleménye. Itt a kerületben már a kongresszus előtt is megindult bizonyos fejlődés, A kerületi PVB döntése ellen 5 esetben fellebbeztek, ebből kettőt megerősített a Bp-i PB, 3 esetben enyhített. A megelőzés területén is sokszínű munka alakult ki, azonban nincs még konkrétan lefektetve, hogy hogyan tovább. 1964-1968 között budapesti szinten csökkentek a pártfegyelmi ügyek, 1968-tól fokozatosan növekszik. 1971-ben elég nagymértékű növekedést muta&, de ebbe belesegitett nagymértékben 0 a BM-es ügyek. Többen felvetették a tagfelvételi munka javítását, de éppen a BM-es ügyek és a tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a tagfelvételeket kell nekünk erősíteni.Felvetődött a bírósági ügyek kérdése. Nem minden bírósági ügyben kell megvárni !! párttag esetében a döntést. Ha valakit tetten értek pl. lopáson nyilvánvaló le kell folytatni a párbfegyelmi eljárást a bírósági döntéstől függetlenül. A fellebbezési határidőket nem lehet elcsúsztatni, mert ez arra vezetne, hogy az ügyek lezárása nagyon elhúzódna. Somogyi elvtárs: Javaslom fogadjuk el a Fegyelmi Bizottság jelentését. A hozzászólásokban is elhangzott és javaslom, hogy a határozathoz első pontként kerüljön, hogy a „kerületi PVB Fegyelmi Bizottság jele nt ését elfogadja és megá11apitja, hogy a Fagyra Imi Bizotts ág 0 tevékenyaégét az érvényben lévő pártbatárqzatrak és a Szervezeti Szabályzat szerint eredményesen"végzi, A Fegyelmi Bizottság jelentős mértékben hozzásegíti a Végrehajtó Bizottságot, hogy helyesen tudjon dönteni a különböző ügyekben. A fegyelmi munka nagyon bonyolult, a pártmunkának nagyon fontos, szerves része, nem népszerű, de hatékony, mert tudlajdonfcéppen a párttagság nevelését, az elkövetett hibákért való felelősségre vonást célozza. Ha igy megyünk az alapszervek felé, akkor a pártfegyelmi munka népszerűbb lesz nem azok számára, akik a fegyelmi! kapják, hanem azok számára, akik a ml fegyelmi döntéseinkkel egyetértenek, azt helyeslik.Ehhaz hozzájárul az a módszer, ahogy a mi Fegyelmi Bizottságunk ezt a tevékenységét végzi. A Fegyelmi Bizottságnak, hogy ez a munkája igy alakult hozzájárult, hogy a Budapesti és a Központi Fegyelmi Bizottságok részéről az utóbbi időben nagyon jó együttműködő, tájékoztató, konzultációs tevékenység alakult ki. A határozati ponthoz javasoljuk megfogalmazni, hogy a jelentés anyagát^ csoport os titkári értekezleten dolgozzuk fel. A^álapszer v6!/ mun ka „ sz inv ona Iának j a v i b ásáJaáI_ t evékenyaég ünk_ra?rarms_r é - szra legyen, hogy a párton belüli élet erősítése során megkülönbüztetett f ig y elmét Törd it s un k á megelÓzŐT nevelő tevékenységre * l 0 04-00 __ü fe - I (tré ‘ ' • tó ré* 7 í“'>> 5 v re >■ * > ' • 'fe . ¥ ' ¥ * í