Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1969-08-14

Megbeszélve: Dr Gál Ferenc ezredes Tárgy: Beszámoló a po: ári I Bp* Pv. törzsparancsnok elvtárssal védelem IV.•kér. Budapest légoltalmi szervezetének újjászervezése - a vonatkozó párt- és kormányhatározatok alapján - 1949-ben kezdődött el. Az eltelt húsz év alatt a légoltalom - Budapest szocialista YJ- fejlődésével párhuzamosan - a fővárosban is nagy fejlődésen ment keresztül. A II. világháború alatt kialakult lokális, csak * j§ jÉ a helyi jellegU rombolások felszámolására alkalmas légoltalmat, szeles társadalmi alapokra támaszkodó polgári védelemmé szervez— •> fí tűk át. Nemcsak a szervezet neve változott meg, hanem a tömeg­­pusztitó fegyverek fejlődésének, a korszerű rakéta-atomháború jellegének megfelelően gyökeresen megváltozott a polgári véd'e­­i; feladata, megnövekedtek a vele szemben támasztott követel-1962. novembereben a legoItalom polgári védelemmé lett szervezve es a Belügyminisztériumtól átkerült a Honvédelmi Minisztérium szakirányítása és alárendeltségébe. Ezen át-alárendelés óta a polgári védelem irányítása színvonalában magasabb, szervezettebb, A polgári védelem a honvédelem egészének szerves része lett. A .hátország vedelme és ezen belül 0 polgári védelom hadászati je­lentősége különösen mognövokedott, A Honvédelmi Miniszter Elvters, a Polgári Védelem Országos Pa­rancsnoka "IRÁNYELVEI"-ben meghatározta a polgári védőiem fő feladatait. Ezek a következők:- a lakosságnak - a támadófegyverük hatásai ellen - egyé­ni és koüektiv védekezésre való felkészítése, á'letvé­­.dolmi létesítményok létrehozása, a lakosság ellátása védőeszközökkel, a kitelepítés megszervezése és a légi­támadások határai elleni védelemi­r

Next

/
Oldalképek
Tartalom