Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1969-05-22
íj ] ^%/yl ' - 5 -1 amin a munkások különböző szinten részt tudnak venni. Nem szól a jelentés a szakszervezeti oktatás problematikájáról. Javasolnám, hogy ezzel a kérdéssel valamilyen szinten érdemes lenne foglalkozni. Itt zömmel munkások tanulnak. Érdemes lenne megnézni néhány nagyüzemben, hogy a szakszervezet milyen módon felelt meg annak a követelménynek, hogy a munkások politikai tájékoztatását ellása. Megfelelő segítséget is kellene adni a szakszervezetnek. A jövőre vonatkozó elképzelésekről egy átfogó kérdésben mondanám el véleményemet. A pártoktatás minden szintjén a politikai jelleget kellene erősítenünk, azt az igényt konzekvensebben érvényesíteni, hogy ne steril elméletet, nem a praktikum szintjére leegyszerűsített politikát oktassunk, hanem politikánk elméleti alapjait fejtsük ki és adjuk minden szinten hallgatóinknak. Nem szerepelnek a javaslatokban olyan fixebb pontok a végrehajtásra vonatkozólag, mint pl. a pártszervezetek tájékoztatása, a propagandisták kiválogatásának lezárása, a hallgatók kiválogatása, a szakszervezeti, KISZ oktatással való koordinálás. Javaslom, hogy ezeket a feladatokat, amelyek nem kimondottan szervezeti jellegűek érvényesíteni kellene az előterjesztésben. fi Csörgő elvtárs: A jelentés tartalmával, a tennivalókkal egyetértek, javaslom elfogadásra. A jelentés 1 oldalon az utolsó mondatát más vonatkozásban szeretném megvilágítani. Megnéztük hasonló formában az éz évi tapasztalatok és fennáll - nemcsak nálunk, hanem más üzemben is éppen a szakszervezet intenzivebb előretörése révén. Sokkal nagyobb energiát kell fektetni a szakszervezeti oktatásra, ha azt akarjuk, hogy a kellő utánpótlás biztosítva legyen. Ez azt jelenti, hogy sokkal több segítséget kell adni a szakszervezetnek a propagandisták átadásával és egyéb más kérdésekben is. A szemléltető eszközök biztosítását nagyon fontosnak tartom, az üzemeknek ilyen irányú ambícióit nem lenne felesleges igénybe venni. Helyesnek tartom azokat a gondolatokat, amelyet a jelentés a feladatokban felsorol. P Csakmag elvtárs: Véleményem szerint szükséges a Végrehajtó Bizottság elé terjesz- ! mm teni a következő oktatási év programját. Az itt megjelölt feladatok helyesek és jók, de nem öleli fel azokat a feladatokat, amelyek a munkához szükségesek. Scheidl elvtárs: Egyetértek az elvtársakkal, kivéve Hollósi elvtárssal, amikor azt fejtegette* hogy ahol nincs pártoktatás ott nincs puobléma. A politikai jelleget kell növelni a párt oktatás minden formájában és a pedagógusok állami iddológiai szemináriuma ezt nélkülözi. Tehát baj az, hogy nincs pártoktatás ezen a területen. Ahol nem folyik pártoktatás nem esnek ki teljesen hatáskörünkből, mert pártnapokat, csoportos beszélgetéseket szervezünk részükre. Az ismétlődőkkel kapcsolatban Kategórikusan nem lehet elzárni, mert pl. a gazdaságpolitikai tárnákból minden évben újat adni, színvonalat emelni. ’ 1