Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1965-01-21
. 1 1- 15 -Ha súlyozni akarunk és arról akarunk beszélni, hogy kikkel lehet közösen végezni, szerintem az iskolákkal, úttörőkkel, KISZ szervezettel. Nem a szimpatikus helyen dolgofaik az MHS, a fiatalok nagyrésze nem lelkesedik azért, hogy 2 évre bevonuljon katonának. Az, hogy a mi MHS szervezetünk tavaly a kiképzési évért a Bp-i MHS serlegét kapta meg azt mutatja, hogy komoly munkát végeztek. El lehet mondani, hogy a kifele fordulás ugyanebben az időben következett be, nemcsak arra koncentráltak, hogy kiképezni, hanem kifelé is koncentráltak. Sokkal alaposabban készültek az idei vezetőségválasztás előkészitósére, mint az elmúlt évbekben. Más dolog, hogy miért kellett belemenni az MHS vezetőségének, hogy a választásokat egyszerre tartsák meg a legnagyobb tömegszervezettel, amely minden embert tömörit. Azzal együtt, hogy a munka nehezét meg lehet állapítani kell beszélni néhány problémáról. fa - Pl. az elnökség tagjainak a munkába való bevonásuknak milyen objektív akadályai vannak. Itt van az MHS elnökségnek elképzelései, az elnökség 15 főből áll, lo-nek olyan funkciója van, ami egész embert kiván. 15 elnökségi tagból lo-nek az a feladata, hogy saját tömegszervezetét képviselje az MHS-ben. Szerintem a KISZ szervező titkárát nem lehet kötelezni, hogy funkciója mellett felelős legyen a HPS választási munkájáért. Ezek nagyon komoly problémákat okoznák. Ezen változtatni kelle- j ne fentről lefelé, ne legyen fetegkövefc, hogy melyik szervek képviselői, vezetői vegyenek részt az MHS munkájában. Az MHS vezetősége legtöbb esetben értekezletek összehívásával, . körlevelekkel próbálja megoldani a problémákat. Póld. 1965-ös kiképzési munkaterv megtárgyalását.Szerintem előshör az elnökségnek kell megtárgyalni, jóváhagyni, ugyanakkor az MHS vezetői meghívták az összes aktívákat csak arról nem gondoskodtak, hogy az elhökség tagjaiból annyian legyenek ott, hogy határozatképesek legyenek. Ugyanez vonatkozik a polgári véaelemn re, ahol kiosztották a leckét csak éppen a legilletékesebbek, az MHS tagjai nem vettek azon részt. Egyetértek,hhggy.1965* januártól júniusig 6 ezer fő ki lesz képezve polgári oktatással, az állami.vezetésnek, szakszervezetnek, pártszervezetnek lesz nagy munkája ha sikerül. Több következtetéssel kell dolgozni a jövőben az uj megválasztott vezetőséggel együtt és akkor a valóban meglévő eredmények még nagyobbak lesznek. I I Szalai elvtárs: ■ A Budapesti Elnökség úgy látja, hogy a kerületi elnökség munkája Szentgyöi'gyvári elv társ irányításával az elmúlt években sokat ^ fejlődött. Sokkal változatosabb lett a szövetség munkája, mozgalmasabb lett az élet. A bp-i elnökség a kerületi elnökség munkájára támaszkdok, jelentős szerepet tölt be a budapesti feladatok végrehajtásában a kerület. Pozitív eredmény az isk, amit Kelly elvtársnő is említett, hogy a tömegfeladatát igyekszik hatókörét kiszélesíteni a korábbi években lévő befelé fordulásból kilép, összehangolt, koordinált munkát képes teremteni. Az az eredmény amit elért elsősorban ennek köszönhető. Nem ment volna Szentgyörgyvári elvtárs előre, ha az állami, társadalmi és tömegszervezetek hatékonyan nem támogatták volna ezt a munkát. í Í i I í Ah I : ." I