Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1961-10-19
f I ‘ ' Ii I pedig a tanács vezetői is kint jártak. Bizonyos fejlődés van a tömegszervezeti munkában, deff ezen a téren tovább kell menni, ha azt akarjuk, hogy a Párt politikájának megvalósítását a körzetek munkájával erősíteni tudjuk. VARGA: Beszólt arról, hogy az 1-es körzet területén több tanácsét. tag van aki elhanyagolja a területét, ezekkel a tanácstagokkal sürgősen foglalkozni kell. NAGY MÁRIA: összefoglaló, et. Az a véleményem és a VB. véleménye is úgy alakult ki, hogy a tanácstagok munkája javuló tendenciát mutat, egyre jobban D megértik a feladatukat, ügyintézőbben végzik dolgukat. Ebben része van a Tanács VB-nek is, ahogy irányítja a tanácstagok munkáját. Azt a következtetést kell levonni, hogy szervezetileg javult a Tanács munkája, pozitívnak kell mondani a lakóbizottságok munkáját is. Azzal is egyet érhetünk, hgy a jelentés betekintést adott a tanáostagok munkájának irányításába. Helyes az észrevételek megállapítása, sokkal nagyobb bátorsággal kellett volna feltárni, elemezni, kritikusabb szemmel nézni a hiányosságokat amit az elvtársak is szóvá tettek. Elhangzottak olyan észrevételek, hogy közelebbi feladatokat is meghatározni, hogyan menjünk tovább. I A Tanács vezetőinek figyelmébe ajánljuk: Feltétlenül javítani kell a tanácstagi beszámolók színvonalának emelésén. Egyet értek Lajtai elvtárssal, hogy a <*v Tanács tömegkapcsolata erősödik, ha javul a beszámolók színvonala. Van aki nem tudja a legjobb akarattal sem, azonban a nagyobb részénél lehet segitenl. Továbbá a tanácsülések elé terjesztett jelentések színvonalának emelése. Több tanácstagot kell bevonni az előkészítésekbe, Bizonyos jelentések elkészítését a tanácstagokra bizzuk. I Továbbá az Állandó Bizottságok munkájának javítása, teljes súlyt biztosítani a/ kooperációra, /előfordult, hogy a jelentest az értekezlet helyszínén kapták meg/ A társadalmi munka szervezettségének javítása. Vizsgálja meg a Tanács VB. ezt a kérdést. Javaslom, hogy a HIK egy evre előre mérje fel a lehetőségek* a társadalmi munkák végzése tekintetében amit el kell végezni, ezt a tanácstagok segítségével meg kell beszélni a lakossággal. A következő a pártkörzetekkel a kapcsolat javítása. A Tanács vezetésnek is támaszkodni kell a körzetekre. Községpolitikai dolgok ismertetéséhez segítséget tudunk nyújtani. Meg kell nezni, hogy 1962-re milyen községpolitikai feladatok jelentkeznek, ezzel is javítani kell a kapcsolatot, ami jobb mint volt, de nem kielégítő, ------------------------—2 Jmm* ' -hmÉÍH' I