Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1957-09-13
1 1 Hf F '' -| //íV I ■ I£^Í^FDj«2Í^boa^iimkáső^g^ra§gya^zJi.jBk. A munkásőrség szeptember havi terve a zászlóavatással kapcsolatos alaki kiképzésből áll. 21-én lesz megtartva a Duclos Bányágépgyarban - a zászlóaljak össze lesznek vonva már - a főpróbát. A zj. 6 szd-ból áll ebből 1 szd. géppisztolyos, 1 szd. pedig karabélyosokból fog állanni. Megemlíti, hogy a zászlóavatással kapcsolatban szükségessé vált, hogy levélen keresztül értesítsük a vállalatokat, hogy azokat a dolgozókat, akik munkásörök részt tudjanak venni a foglalkozásokon egységesen. Jövőhéten hétfőn parancsnoki értekezletet fogunk tartani. Az ünnepséget, hogy hol tartsuk sok vita volt és úgy döntöttünk, hogy a Vizmüvek Pályáján. Ezt a pályát tudom javasolni a PB. felé is. A trombita-tér azért nem lenne helyes, mert akkor a forgalmat 1/2 órára le kellene állítani és a piaci árusokat is 12 óra után el kellene küldeni. Az ünnepség kb. három és fél órát fog igénybe venni. ^ 2-2.20 óra alatt tudjuk lebonyolítani az avatási részt. Az ünnepség katonai része ki van már dolgozva, melyet röviden ismertet az elvtársakkal: | 5 Ív. \ 55’ V'■ -í./d"5 :• 15/ ''b.-V’A ■ f ;:AA:A77;,7.v;:ív'55: •,v■ 3' ’ 7 ‘:AAAAAAAAVA'-i: V/. 5/: 7 A '• --A | d.u. 15 órakor a kürtös diszjelet.fuj. Azután jelentés leadás, majd a parancsnok üdvözli az elvtársakst és fel megy az emelvényre. Ezután a Himnuszt fogják eljátszani, utána következik egy rövid megnyitó beszéd, erre felkéri a Pártbizottságot, hogy Nagy Mária elvtársnő készüljön fel és tartsa meg* Utána az Bgysült Izzó dolgozói átadják a zj-nak a zászlót. A zászlót Pajszi et. veszi át. Utána engedélyt kérünk a Bpi. Pságtól kiküldött elvtárstól, hogy a Papp József nevet felvehesse a zj. Utána eskütétel. Utána következik a zászló szalagokkal való felkötése. Elsőnek gondoltuk az özvegyet, feleségét, majd pedig sorban következnének az üzemek. Majd a munkásőrség tagjai a zászlóval együ t beállnak a helyükre. Ezután következne az ünnepi beszéd, melyet a Bpi. Pártbizottság részéről fogják megtartani. /Több elvtársat javasol,/Apró, Kádár vagy Marosán et-at./ Utána a zj. megalakul és diszelgés következik ekkor a zsnekar eljátsza az Internaoiénálét. Utána az egységek elvonulnak.a körletükbe. Az ünnepségre a aenekart, dekorációt és a rendezőgárdát, úgyszintén egézségügyi szolgálatot fog a munkásőrség biztosítani. Majd este 7 órakor az Izzóban fogjuk megtartani az ünnepi műsoros estet* Majd a kultúrműsor keretén belül az alábbiakat kívánják előadni: Munkásőrség Országos kórusa, Egyesült Izzó zenekara, fognak fellépni. 1./ Megnyitó Erkel-Hunyadi nyitányával kezdődne. 2./ Szavalat. /Horváth vagy Major Tamás/ 3./ Kórus számok, forradalmi dalok. /Országos Munkásórság férfi kara./ # 4./ Vidám jelenet. "uszágoslevéltár 7 , '5• / • j — - -- - - - - - ■ - - - - - - - - ■ 1 Ív-..,.............................................................................mm,... jmtm