Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1985-01-22
A kerület párttagsága és dolgozói a kongresszusi irányelveket reálisnak# elemzőnek tartják# amely sokoldalúan értékeli szo■ cialista épitőmunkánk eredményeit, társadalmunk jelenlegi problémáit# és jól körvonalazza a továbbfejlődés irányát. Mindemellett hangvételét azonban optimistábbnak tartják, mint a XII. kongresszus határozatai végrehajtásának félidős értékelését# hozzátéve# hogy az azóta eltelt időszakban - több területen - jobbá voltak a feltételek# s az eredmények is. A-fenti megállapításokhoz ezt is hozzá kell tenni. Egyetértőén te támogatják az eddig követett politika megerősítését és folytatását, a távlati célokkal összhangban. úgy ítélik meg, hogy a XII. kongresszus határozatainak nagy része eredményesen megvalósult# s ahol nem történt megfelelő előrelépés, azokat a feladatokat a kongresszusi irányelvek ismét tartalmazzák. Az elmúlt 5 évben - a megnehezedett külső- és belső feltételek mellett is - fejlődött társadalmunk# a szocialista épitőmunka nyugodt# kiegyensúlyozott politikai légkörben zajlott. Tovább gyarapodott az ország# megőriztük legfontosabb vívmányainkat# javult a népgazdaság egyensúlya# s az ország fizetőképessége. Az MSZMP továbbra is betölti vezető szerepét# és felelősségteljesen irányítja a szocializmus építését hazánk^ bán. I A kongresszusi irányelvekben megfogalmazott célkitűzések mindenki számára egyértelműek és elfogadhatóak# de kifogásolták, hogy a reális megvalósítás módja és lehetősége nem fejeződik ki megfelelően. Azt várják a KB-tól is# hogy minden szinten határozottan követelje meg a helyes politikát szolgáló határozatok következetes# gyakorlati végrehajtását. I J * JJ 1 1 ^