Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1984-03-13

sokhoz, s nem elég kongresszusi ciklusonként elvégezni, hanem folyamatosan kell karbantartani. Fő iránya ennek a munkának az kell legyen, hogy a párt gazdaságirányitó tevékenysége ered­te' / ményesen segitse az intenzív gazdálkodást, világgazdaság köve­telményeiből adódó feladatok megoldását, eredmény centrikusabb­­nak kell lenni, mint eddig, a formális elemeket el kell hagyni. A-:te? A párt központi szerveinek el kell végezniük a jövőben is a népgazdaság fejlődésével kapcsolatos fő irányok kijelölését, meghatározását. A szocialista állam gazdaságszervező szerepét » erősiteni kell. A pártirányítás döntő láncszeme kell legyen a gazdaságban a gazdaságpolitika megértetése, elfogadtatása, se­gítése, ellenőrzése. Ennek a célkitűzéseknek a politikai munka különböző szintjein másképp kell megjelennie. A területi párt­­• szervezeteknek is jobban végig kell gondolniuk ilyen irányú feladataikat. A felsőbb határozatok adaptálását bátrabban kell a helyi sajátosságokban meqjeleniteni, a végrehajtás szervezését hatékonyabban kell előmozdítani, biztosítani a területi párt­í ” -­­­­WM szervezetek önállóságát, a párttagok munkába való széleskörű bevonását. Ebben a munkában folyamatos politizálásra van szük­ség. Tehát a párttagoknak abban a közösségben ahol élnek és te­vékenykednek jó kontaktust kell kialakítaniuk a dolgozókkal, érvelniük, agitálniuk, magyarázniuk, meggyőzniük szükséges az embereket. Természetesen a gazdasági vezetők, tömegszervezeti te vezetők is a saját területükön érdemben kell hogy végezzék ezt a munkát. A fő folyamatok ellenőrzése továbbra is a pártszerve­zetek feladata. A pártmunka tervszerű kell legyen és nagyfokú ’ 4 rugalmasságot kell tanúsítani. A párttagok személyes aktivitá­sának fokozására nagyobb gondot kell forditani. A pártszervezet ne vállaljon át olyan feladatot, vagy döntést, amely nem tar­tozik feladatkörébe. A kádermunka pártirányitása is a legfonto­sabb feladatok közé tartozik, biztosítva, hogy a legalkalmasabb 1 I vezetők tevékenykedjenek minden poszton. Hasznos tapasztalatokat összegző anyag, a címben megfogalmazottakat kicsit szűkítettnek érzem, mert nemcsak módszerekről van szó, hanem politikáról, nézetekről, szemléletről, magatartásról is. A jó tapasztalatok összegzése ne maradjon holt anyag, hanem ki kell áramoltatni a tapasztalatcsere szervezését, folyamatos biztosítását. | J — -------------­­­—*.A

Next

/
Oldalképek
Tartalom