Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1983-02-22
I íSS ISÉ É. Till fflt®'- 14 -1Ü: ISk ‘ "■ ,¥ ( " i’tó: ’ A % .- ^“7 Y gazdasági vezetők között is fiatalítás szükséges. Felké#' szitésüket pedig úgy kell végezni, hogy a várható követelményeknek megfeleljenek. Nagyobb hangsúlyt kell adni az utánpótlás nevelésének. 3./ A gazdaságszervező és ellenőrző munka hatására valósuljanak meg a vállalatok, gyárak által kidolgozott - a termelés költségeinek csökkentésére, az anyag- és energiatakarékos gazdálkodásra, a nem rubel elszámolású export növelésére vonatkozó tervek. Ennek érdekében több gyakorlati, módszertani útmutatást, konkrét segítséget kell adni a helyszini beszámoltatás, ellenőrzés alkalmazásával, a megváltozott követelményeknek megfelelő szemléletmód kialakításával. te 4./ Konkrétabban ellenőrizzük a kerület-fejlesztési elképzelések megvalósulását. Az erre irányuló társadalmi munkaakciók szervezését segítsük a pártszervezetek és a társadalmi szervezetek utján. Figyelemmel kisérjük és segítsük a káposztásmegyeri városrész építésének előkészítését és megkezdését. Itt is megteremtjük a lakóterületi politikai munka feltételeit. A lakóterületi politikai munka továbbfejlesztése érdekében felülvizsgáljuk és átszervezzük a körzeti pártszervezeteket. Kidolgoztatjuk az állami-, és társadalmi szervek feladatait mindkét területen. 5./ A párttagfelvételi munkát, a párttaggá nevelést még eredményesebbé kell tennünk további konkrét és gyakorlati segítség adásával. A pártszervek- és szervezetek munkája hiányosságainak felszámolásához több módszertani tanácsadásra, segítségre és felkészítésre van szükség. A XIII. Kongresszusig hátralévő időszak alatt a párttagfel^ vétel ütemét tartani, illetve valamelyest növelni szükséges. A munkások közötti párttaggá nevelő munka fokozásával szükséges elérni, hogy a munkásarány a tagfelvételen belül valamelyest növekedjen, s a felvettek több mint fele 30 éven aluli fiatal legyen. A középiskolai és szakközépiskolai párt- és KISZ alapszervezete < fokozottabban kell, hogy foglalkozzanak a 18 éves tanuló< párttaggá nevelésével. A párttagfelvételi és munkásőrépitési munkát minden pártszervezetnek konkrétan, a pártmunka más feladataival összefüggésben, összhangban kell végeznie. A pártszervezeteket arra kell ösztönözni, hogy a párttagokkal, a dolgozókkal való foglalkozás érdekében munkájukat megfelelő "nyitottsággal" végezzék. El kell érni, hogy mind több párttag kapjon a párttaggá nevelésre konkrét megbízatást. | | te J