Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1983-02-22
Az MSZMP XII. Kongresszust követően - 1980. októberében - a IV. kerületi Pártbizottság is kidolgozta a kongresszusi határozatok végrehajtásának feladattervét. Ebben kiemelten fontosnak Ítéltük meg a párt vezető szerepének erősítését, a pártegység növelését, a párt és a tömegek közötti kapcsolat további szilárdítását. A kongresszusi határozatok végrehajtása során a kerület sajátosságai befolyásoló tényezőként hatottak, amelyet figyelembe vettünk. Újpest ipari jellegű munkáskerulet, szinte minden iparág képviselete megtalálható. Nagyvállalatok, közép és kisüzemek, szövetkezetek, kutató intézetek és intézmények egyaránt vannak. A munkás jelleget a lakosság összetétele is tükrözi. Jelentős réteget képvisel a műszaki értelmiség, akik a kutató intézetek mellett a vállalatok kutató bázisain /Egyesült Izzó, Chinoin/ dolgoznak. Az újpesti munkásmozgalom hagyományainak tartalmas te ápolása ugyancsak sajátos kötelezettségünk. Sajátosság a kerület egy évtizede állandóan épülő, változó városképe. Az uj lakások, iskolák, szolgáltató egységek megépülésével kibontakozott a nagyvárosi jelleg. A lakosság 20 %-a kicserélődött, s ez nagy átrétegeződést eredményezett /több fiatal, családos és kerületen kivül dolgozó lakos lett/. Az aglomerációs övezetből bejáró dolgozók és vásárlók száma is jelentős. T : i A XII. KONGRESSZUS ÓTA VÉGZETT MUNKA FŐBB TAPASZTALATAI í | Újpest kommunistái, dolgozói a pártszervezetek példamutató, kezdeményező és mozgósító munkájának hatására eredményesen vettek ^ és vesznek részt a kongresszusi és a felsőbb pártszervek határozatainak végrehajtásában. A kerület politikai, társadalmi és gazdasági helyzete az erőfeszítések hatására kiegyensúlyozott. I 1./ A párt vezető szerepének, a pártegyséqnek, a tömegkapcsolatoknak az érvényesülése: A párt vezető szerepét a kerület dolgozóinak többsége szükségszerűnek tartja, elveit és céljait helyesli. Eredményeit elismerik, de a gondok megoldását ugyancsak a párttól várják. A párt vezető szerepének érvényesülését elsősorban a helyi pártszervezet munkájának hatásán mérik. A nagyüzemek többségében, a kislétszámu munkahelyeken /kisüzemek, szövetkezetek/ már szórtabban, a lakóhelyen mindinkább elismert a pártszervezetek politikai szándékának érvényesülése. | *0 I